London. Michael Jackson nem természetes apja két gyermekének, a hatéves Prince Michael juniornak, és az ötéves Parisnak – ezt állította Debbie Rowe, a sztár volt neje, a gyermekek anyja.
Keresés
Veszélyben a kínai fal
Peking. Végveszélyben van a Kínai Nagy Fal – jelentette be a napokban a pekingi kormány. A turisták kíméletlen magatartása, új fejlesztési projektek és a műemlékvédelemhez szükséges pénzösszegek hiánya együttesen vezet a mind gyorsabb pusztuláshoz.
Kilenc újabb holttest
Vancouver. Újabb női holttestekre bukkantak a rendőrök Vancouver mellett egy farmon, amelynek tulajdonosát két éve tartóztatták le tömeggyilkosság gyanújával. A rendőrség kedden erősítette meg, hogy újabb 9 női tetem került elő a nyugat-kanadai város mellett lévő gazdaság területéről.
Jelentkezett a nyertes
Budapest. Jelentkezett minden idők legnagyobb magyarországi lottónyereményének nyertese, aki már fel is vette az 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forintot.
Üvegfestékkel díszített kavicsok
Kicsi korodban biztosan te is szedegettél a játszótéren, illetve a folyóparton kavicsokat. Ha velünk tartasz, akkor együtt díszíthetjük fel őket! Nézzük, mikre lesz szükséged: tetszőleges formájú (bár inkább lapos vagy akármilyen szabályos alakú) kavics, zsíroldó anyag (pl.
Denis Waitley:A kiválóság tíz titka
A sikeres életvezetés titka: saját értékeink, igényeink szerint, lehetőségeink objektív mérlegelése alapján élni. Denis Waitley kiválóság titkairól írott művében ehhez szolgált gyakorlati tanácsokkal.
Egyszer egy királyfi...
AJÁNLÓ
Olvasni jó! Hát még rajzolni! Sőt, olvasni, és aztán rajzolni arról, amit olvastunk! Volna kedved ilyesmihez? Vagy esetleg már vannak is illusztrációid otthon, a fiókodban? Most itt az alkalom, hogy ország-világnak megmutasd a műveidet! Láttad már az interneten a www.olvasnijo.
„Szupertomi”, alias Kásás Tamás
A Rajongó rovat e heti nagymenője a sok színész és énekes után egy sportoló. Méghozzá nem is akármilyen. Fiatal, jóképű, rokonszenves és – nem utolsó sorban – remek vízilabdázó. A legutóbbi olimpia óta a fél világ ismeri a nevét. Nemcsak ismeri, előszeretettel becézgeti is.
Diploma határok nélkül
Az európai országok oktatási miniszterei 1999-ben aláírták az ún. Bolognai Nyilatkozatot, amelynek célja az Európai Felsőoktatási Térség létrehozásának elősegítése.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: A Gyűrűk Ura – A király visszatér (am.-új-zél.) 15.30, 19 MLADOSŤ: Fél kézzel nem lehet tapsolni (cseh) 15.15, 17.30, 20 POLUS – METROPOLIS: Mona Lisa mosolya (am.) 14.30, 16.40, 18.50, 21.10 A Gyűrűk Ura – A király visszatér (am.-új-zél.) 14.40, 16.20, 18.30, 20.10 Aki bújt, aki nem 2 (am.) 16.