Rozsnyó. Megkezdte félévi kényszerszünetét több alapiskola is Rozsnyón. Tegnap óta ugyanis néhány iskolában betegség miatt szünetel a tanítás. Az első tömeges megbetegedés még a múlt héten fordult elő a kisegítő alapiskolában, ahol pár napos szünet után tegnap újra elkezdődött a tanítás.
Keresés
Támad az influenza
Kassa. A városban és környékén már tizenhét óvodát és alapiskolát, valamint négy középiskolát zártak be influenzajárvány miatt. Mától tilos a látogatás a kórházakban is.
Képzés roma fiatalok számára
Gesztete. Dél-Gömör egyik gazdaságilag legelmaradottabb körzetében segít a Méta Polgári Társulás.
Megfizetik az útiköltséget
Rozsnyó. A munka-, szociális és családügyi hivatal különféle kedvezményekkel ösztönzi a munkanélkülieket a munkakeresésre. Ilyen például a februártól életbe lépő útiköltség-térítés, amelyet a rozsnyói hivatal is kifizet azoknak, akik a járáson vagy a kerületen kívül is hajlandók munka után nézni.
Takarékos törvény
Kassa. A város vezetése három hónap alatt szeretné körvonalazni a Kassáról szóló törvény alapfilozófiáját.
Álom – táncban elbeszélve
Párkány. Kedden este hat órakor fergeteges műsorral örvendeztette meg a helybélieket a pozsonyi Szlovák Népművészeti Együttes (SĽUK).
Hegymászó cserkészek
Párkány. Tudják-e, hogy Szlovákiában még a II. világháború előtt zsidó cserkészcsapat is működött? A városi galériában jelenleg megtekinthető, A szlovákiai cserkészet 90 éve című tárlaton többek közt erre az érdekességre is rábukkanhatunk. A 121.
Helytállni a munkaerőpiacon
Párkány. Van, aki már beleunt a hiábavaló álláskeresésekbe, van, aki érettségi után eddig csak pár hónapot, hetet dolgozott, netán annyit sem. Januártól drasztikusan szigorodtak a munkanélküli és a szociális segély folyósításának feltételei, ráadásul az uniós csatlakozás utáni nyitottabb munkaerőpiacon több lehetőség adódik ugyan, viszont egy-egy munkahely betöltésére csak az igazán felkészülteknek lesz esélyük.
RENDŐRSÉGI HĺREK
Kirabolta a félkarú rablót
Január közepén ismeretlen elkövető felfeszítette a pilismaróti Dobozi vendéglő ajtaját, és kirabolta az ott lévő játékautomatát és a zenegépet. A készpénz mellett magához vette a vendéglő szeszesital-készletének egy részét is.
Hasznos „közmunkások”
Tavaly átlagosan ötven munkanélkülit foglalkoztatott Esztergom Város Polgármesteri Hivatala a megyei munkaügyi központ támogatásával.