Szkopje. Macedónia elkerülte a súlyos válságot azáltal, hogy szerdán sikerült megválasztani a februárban repülőszerencsétlenségben elhunyt Borisz Trajkovszki államfő utódját. Több szkopjei lap is így kommentálta azt a tényt, hogy a részvevők aránya meghaladta az ötven százalékot, vagyis a választás érvényes volt.
Keresés
Kivonulás Fallúdzsából
Fallúdzsa/Bagdad. Nyolc amerikai katona életét vesztette, további négy pedig megsérült tegnap Bagdad külvárosában egy robbantásos merénylet következtében. Az amerikaiak véget vetnek Fallúdzsa ostromának.
Veszelei váltja fel Husárt
Pozsony. Szeptember elsején jön létre a speciális bíróság és ügyészség, ugyanis a parlament tegnap módosította a két intézményről szóló törvényt, így az csak négy hónap múlva lép hatályba.
Ellenzik a „piacosítást”
Pozsony. A Szlovák Orvosi Kamara az egészségügyi reform és a kormány által már elfogadott törvénytervezetek tárgyalásának leállítását követelik. A szervezet elkészítette saját reformtervezetét, mely elutasítja az egészségügy Rudolf Zajac miniszter által támogatott „piacosítását”.
Kábítószert és külföldi menekülteket fogtak
Pozsony. Nem bizonyult eseménytelennek a vámhatóságok számára az év 18. hete. Illegális bevándorlókat fogtak, és felszámoltak egy kábítószer-előállításra szakosodott laboratóriumot is.
Csak részben hangolták össze a politikusok
Pozsony. Közjogi méltóságaink ma együtt ünneplik meg Szlovákia csatlakozását az Európai Unióhoz. Az államfő, a házelnök és a kormányfő a fővárosi evangélikus templomban ökumenikus istentiszteleten vesz részt. Utána átvonulnak a rendkívüli parlamenti ülésre.
Gyermekvédelmi káosz
Pozsony. Tizenkétszer olcsóbb a családon belüli erőszak megelőzése, mint az utókezelés, ennek ellenére Szlovákiában nincsenek erre a célra elkülönített anyagi források, minden gyermekvédelemre fordítható pénzt az utógondozás emészt fel.
Vergődni fog a kisebbségi kabinet
Pozsony. Kibírhatja a kisebbségi kormány a megbízatási időszak végéig, ám kérdéses, mi lesz ennek az ára. Elemzők szerint fennáll a veszély, hogy a koalíció már nem lesz képes megvalósítani a reformokat, illetve azok a tervezettnél kevésbé lesznek hatékonyak.
Vigyázz, jön a szociális nyomozó!
Két szigorú tekintetű aszszony áll a küszöbön. Hajuk feszesre fésült, orrukon szemüveg, kezükben aktatáska, a nyolcvanas évek harcias NDK-s nőtípusa. „A szociális osztályról jöttünk. Ön ruhasegélyt kért, ezért ellenőrizni szeretnénk az életkörülményeit.”
Az unió kapujában
A lap interjút közöl Simon Zsolt agrárminiszterrel, amelyben az uniós esélyeinket és lehetőségeinket, a támogatási formákat taglalja. A zöldségfélék időszerű növényvédelmi teendőit ismerteti, egyúttal részletesen tájékoztat a sárgarépa minőségét alapvetően meghatározó gyökérhibák okairól.