Pozsony. Uniós jogi normákra hivatkozva kérték szabadlábra helyezésüket a több gyilkossággal vádolt Borzsa-klán tagjai. Az egyik vádlott, Jozef T. azzal érvelt tegnap a bíróság előtt, hogy a 38 hónapja tartó vizsgálati fogság nem felel meg az európai jogrendnek. A tárgyalás ma és holnap is folytatódik. (TASR)
Keresés
Hatmillió forintos zsákmány
Muzsla. Hozzávetőleg hatmillió forintot rabolt el tegnap délután három csuklyás, fegyveres férfi egy személygépkocsi utasaitól a Párkány melletti község közelében. A gépkocsivezető azt hitte, közúti ellenőrzésről van szó, rendőrkommandósoknak vélte a támadókat, ezért állt meg.
Vajon kiket zavar a korrupció elleni harc?
Pozsony. Megfontolná kormányban maradását a Magyar Koalíció Pártja (MKP), ha Jozef Šáteknak, a súlyos bűncselekményeket vizsgáló osztály vezetőjének külső nyomásra távoznia kellene tisztségéből.
Ha politizálnak, megszűnik a szociális párbeszéd
Pozsony. Az érdekegyeztető tanács megszüntetését javasolja Pavol Rusko, a kormány alelnöke. A kabinet, a szakszervezetek és a munkáltatók szervezeteinek képviselőiből álló egyeztető fórum 1990-től működik, de a róla szóló törvényt csak 1999-ben, az első Dzurinda-kormány javaslata alapján fogadta el a parlament.
Tegnap megkezdődtek a középiskolai felvételik
Pozsony/Komárom/Galánta. Tegnap országszerte mintegy 850 középiskolában megkezdődtek a felvételi vizsgák. Két középiskolába is benyújthatták felvételi kérelmüket az alapiskolák végzősei. A diákok megmérettetése csütörtökön folytatódik.
Zűrzavar volt az érettségik főpróbáján
Pozsony. Az új típusú érettségi vizsga közelmúltban tartott főpróbáján feladott matematikai feladatok nem felelnek meg sem a tantervi követelményeknek, sem a diákok tudásszintjének, állítják a pedagógusok.
Kevés a szemmel látható változás
Kassa/Pozsony. Az első, unióban eltöltött munkanapon sem következett be gyökeres változás az országban, ugrásszerű áremelkedésről egyáltalán nem lehet beszélni.
Horoszkop
Hall valakiről, akiről inkább nem szeretne. A saját kis világát akarja, és nem érdekli senki másé. Durván és bántóan viselkedhet valakivel, aki megzavarja az egyedüllétét.
Egy megbeszélés során kellemetlen helyzetbe kerülhet, ugyanis nem elég jól informált az adott üggyel kapcsolatban.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Idén tovább drágul a benzin
Pozsony. Idén újabb benzináremelésekre számíthatunk Szlovákiában – állítja Kelemen Béla, a Slovnaft egyik csúcsvezetője. Mindezt elsősorban a fejlett országok gazdasági fellendülése által kiváltott keresletnövekedéssel magyarázza, amit szerinte a kínálat nem képes követni.
A KIA Motors szinte szabad kezet kap
Pozsony. Minden rendben van a Szlovákia és a dél-koreai KIA Motors között kötött szerződés körül – mondta tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter annak kapcsán, hogy a múlt héten fény derült a szerződés egyes kitételeire.