London. A múlt század egyik nagy romantikus hősének címétől akarja megfosztani Almásy László „grófot” a BBC volt tudósítója: könyvet jelentet meg a magyar sivatagi vándor valós személyiségéről.
Keresés
Miért szeretek élni?
A pozsonyi Nemzeti Művelődési Központ és a Sporttal a Drogok Ellen Polgári Társulás immár 10. éve hirdeti meg a Miért szeretek élni című pályázatot 14-18 éves diákok számára.
Múltidézés – igényesen, színes és érdekes anyagokkal
Párkány. Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a magyar tannyelvű gimnáziumok és szakközépiskolák Múltidéző című országos történelmi vetélkedőjét. Az idei döntőnek a helyi gimnáziumban adott otthont. Mintegy félszáz csapat jelentkezett be a versenybe, és öt helyen folytak az elődöntők.
Vers és mozgás egy helyen
Komárom. Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Dobré slovo, Jó Szó elnevezésű szlovák vers- és prózamondó verseny kerületi fordulóját. A vetélkedőnek a Selye János Gimnázium adott otthont, hiszen a verseny az intézmény egyik szlovák szakos tanára, Csémy Marianna kezdeményezésére indult útnak 1997-ben.
Jókai Mór és szülővárosa, Komárom
A komáromi Eötvös Utcai alapiskola diákjai Jókai Mór, a nagy mesemondó halálának 100. évfordulójáról rendezvénysorozattal emlékeztek meg. Holnap lesz 100 éve, hogy Komárom híres szülöttje „Én most aludni fogok – Consumatum est” utolsó mondatával örök nyugovóra tért.
Őszinte és hiteles dalokat írunk
A Zanzibár együttes tagjai a pozsonyi diákhét egyik fő sztárvendégeiként érkeztek Szlovákiába. A ceglédi zenekar gitárosával, Nagy Gáborral felejthetetlen pozsonyi koncertjük előtt beszélgettünk.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Unalom Brünnben (cseh) 18, 20.30 MLADOSŤ: Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 15, 17.30, 20 TATRA: The Dreamers (angol-olasz-francia) 18, 20.30 POLUS – METROPOLIS: Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 14.20, 15.50, 16.40, 19.15 A passió (amerikai-olasz) 13.20, 15.40, 18, 20.
Fészek az égen
Dunaszerdahely. Fellinger Károly a ritkán jelentkező költők fajtájából való. Első verseskötete, az Áramszünet 1991-ben jelent meg, s az eltelt 14 év alatt még két könyvet tett az olvasó asztalára: Csendélet halottakkal (1996), Égig érő vadkörtefák (1997).
Jókai Emléknap
Komárom. Jókai Mór halálának 100. évfordulója alkalmából A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma emléknapot rendez holnap 14 órától a múzeum felújított dísztermében. Kvarda József, a kulturális minisztérium államtitkárának köszöntője után neves szakemberek tartanak előadásokat a város híres szülöttéről.