Budapest. Napokon belül elkészül a vádirat a móri mészárlás ügyében. A Népszabadság úgy tudja, az ügyészség a két gyanúsított közül csak K. Ede esetében látja bizonyítottnak, hogy részt vett a gyilkosságokban, társa állítólag csak a fegyverek beszerzésében és eltüntetésében segédkezett. A rendőrség szerint K. Ede és H.
Keresés
Oidipuszi puszi gorilláéknál?
St. Louis. Az antibébi tabletták szigorú szedetése ellenére is terhes lett egy gorillahölgy az Egyesült Államokban, és lehet, hogy a fiától.
Merah, a St. Louis-i állatkert nagydarab gorillakismamája több olyan kérdést is felvet, amelyekre gondozói nemigen tudnak válaszolni.
Kipusztulhat a világ legnagyobb erszényese
Sydney. A vadászat és a szárazság annyira megtizedelte az óriás vörös kengurukat, hogy akár tíz éven belül eltűnhetnek a Föld színéről – figyelmeztetett az ausztrál környezetvédelmi szervezet, a Wildlife Protection Association (WPA).
Ki Goriot apó?
Goriot apó az azonos című regény főhőse, melyet Honoré de Balzac írt 1834-35-ben. A Goriot apó realista karrierregény. A mű elején mintha kamerával végigpásztázna Párizson egyre beljebb haladva. Ezt az érzést az élethű ábrázolás adja, mely minden realista mű jellemzője. „All is true.
Egy népi hangszer: a citera
Folytassuk a sort az egyik legnépszerűbb népi hangszerrel, a citerával! Pengetéssel, dörzsöléssel vagy ráütéssel lehet a hangokat előcsalogatni belőle, és gyönyörűen szól, amikor népdalokat kísérnek vele.
Egyre több a szörföző fiatal
Az iskolai internet-használat igen népszerű. Egyes iskolákban azt is tapasztalhatjuk, hogy a hálózati hozzáférés engedélyezését pedagógiai eszközként használják a tanulmányi teljesítmények ösztönzése érdekében.
MOZI
POZSONY
TATRA: Trója (am.) 17.30, 20.30 POLUS – METROPOLIS: Trója (am.) 14.45, 16.15, 17.45, 19.15, 20.45 Van Helsing (am.) 14.30, 17, 18.30, 19.30, 21 Minden végzet nehéz (am.) 17.35, 20.05 A passió (am.-ol.) 16.30, 18.50 Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 16.05, 18.25, 21.15 Az ítélet eladó (am.) 16, 19.
SZĺNHÁZ
POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Carmen 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Arab éjszaka 19 KIS SZĺNPAD: Titkárnők 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Cirkuszi álom (a kassai Thália Színház vendégjátéka) 9.30, 12
A Feszty-körkép ünnepe
Gyerekként a hatvanas években büszkék voltunk szülőfalunkra, Martosra azért is, mert Feszty Árpádnak köze van a településhez.
Tévkapcsolások: HĺR-pozitív, kvízprof
Nézem a dobozt. Félálomban vagyok már, de még hallom, ahogy a csatornák versengenek a kegyeimért. Az 1-es gombot nyomom le legelőször, a képernyőből olyan ötven körüli úr lép ki, öltönyben van és nyakkendőben, díszes névjegyet nyújt át, miközben meghajol.