A negyedévenként megjelenő tudományos folyóirat VI. évfolyamának 1. számát a főszerkesztő Öllős László mellett Török Tamás személyében új felelős szerkesztő jegyzi.
Keresés
Tízéves a Prágai Könyvvilág
Bár a cseh főváros ez idő tájt sokak számára a jégkorong Mekkája volt, több ezren mégis valami egészen más miatt utaztak május második hetében Prágába. Az idén május 6-tól 10-éig immár 10. alkalommal került megrendezésre a Prágai Könyvvilág (Svět knihy Praha) című nemzetközi könyvkiállítás.
Dél-Afrikába költözhet
Johannesburg. A Dél-afrikai Köztársaság diplomáciai egyeztetés után engedélyezte, hogy az országba költözzék Jean-Bertrand Aristide, Haiti elűzött elnöke. Mint tegnap közölték: Aristide nem politikai menedéket kért Johannesburgtól, hanem csak lehetőséget arra, hogy ott várja ki személyes helyzetének rendeződését. (MTI)
Két kormány, egy ülés
Párizs. Tegnap, a harmadik közös francia–német kormányülés előtt Jacques Chirac államfő találkozott Gerhard Schröderrel. A kancellárt szinte a teljes német kormány elkísérte a francia fővárosba. A francia és a német miniszterek együttes ülésének központi témája az iraki helyzet.
Afganisztánba az Eurohadtest
Strasbourg. Augusztus közepén átveszi Afganisztánban a NATO-vezette nemzetközi biztonsági erő, az ISAF helyszíni irányítását az Eurohadtest vezérkara.
Pozsonyban is szavazhatnak a magyar állampolgárok
A köztársasági elnök döntése alapján az Európai Parlament tagjainak választására Magyarországon 2004. június 13-án kerül sor. Az Európai Parlamentbe Magyarország 24 képviselőt küldhet, akiket a pártok által állított jelöltlisták alapján választanak meg.
Az új tagoknak kéri az EU
Brüsszel. Az Európai Unió felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy járuljon hozzá a május elsején csatlakozott új tagországok polgárainak vízummentes beutazásához.
Fenyegetés külföldieknek
Athén. Két gázpalackkal hajtottak végre ismeretlen tettesek robbantásos merényletet Athén mellett, az Alpha Bank épülete ellen. Ez a pénzintézet az olimpia egyik görög nemzeti támogatója. A detonáció csak csekély anyagi károkat okozott, és senki sem sérült meg.
Pusztító rakétatámadások
Gáza/Jeruzsálem/Damaszkusz. Helikopterekről kilőtt rakétákkal, három hullámban támadta az izraeli hadsereg tegnap a Gázai övezetben lévő rafahi palesztin menekülttábort. A támadásokban legkevesebb tízen meghaltak, és huszonöten megsebesültek.
Rumsfeld a börtönben
Bagdad. Váratlanul Irakba érkezett tegnap Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Célja az Irakban állomásozó amerikai katonák megnyugtatása, és a fogolykínzások nyomán kirobbant vihar csitítása volt.