New York/Bagdad/London. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter 2003-as titkos döntése hatalmazta fel az Irakot megszálló amerikai katonákat az Abu Graib börtönben alkalmazott kínzásokra – állítja a The New Yorker című amerikai hetilap. A Pentagon tagadja a vádakat.
Keresés
Szervezett bűnözés és a politika
Pozsony. Élénk visszhangja volt Javoslav Spišiak bűnügyi főigazgató szavainak, hogy a maffia már a parlamentet is elérte. Robert Kaliňák, a Smer alelnöke úgy véli: amíg a problémáról nem kezdenek el nyíltan beszélni, addig az államnak esélye sincs az eredményes harc megvívására.
Rusko: Szlovákia erdősít Kínában
Pozsony. Szlovákia stratégiai partnerévé válhat Kínának a távol-keleti ország erdősítésében. A kínai munkalátogatásáról visszatért Pavol Rusko gazdasági miniszter tegnap bejelentette, hogy a Delta Line társaság már megkapta 250 millió dollár értékű szerződést.
Lehet, kevés lesz a hat százalék is
Pozsony. A szavazatok legalább 5-5 százalékát kell az EP-választásokon megszerezniük a pártoknak, hogy mandátumot szerezzenek. A szlovákiai választási szabályokkal ellentétben azonban e szavazatmennyiség sem garancia arra, hogy az adott párt jelöltje képviselővé válik.
Mindentudás Egyeteme: még lehet jelentkezni
Pozsony. A Mindentudás Egyeteme című előadássorozatnak az első, magyar határon túli televíziós felvétele holnapután, május 19-én, délután öt órakor lesz a komáromi Városi Művelődési Központban. Agócs Zoltán pozsonyi egyetemi tanár tart előadást Híd – mérnöki szerkezet vagy szobor? címmel.
Valódiak itt, valódiak ott
Pozsony/Zsolna. Rudolf Pučík ügyvéd, a PSNS volt pozsonyi kerületi elnöke lett a Ján Slota köré gyűlt nemzetiek vezetője. Rafael Rafaj szóvivő közlése szerint az új elnök személyére Ján Slota tett javaslatot, jelöltjével szemben senki nem sem volt ellenvetése.
Ľudovít Kaník szerint szó sincs vendettáról
Pozsony. Folytatni kell a szociális párbeszédet, csakhogy Szlovákiában egészségtelen mértékben eltolódott a hangsúly, a szakszervezet nem a munkások érdekképviseleteként, hanem egyfajta forradalmi mozgalomként viselkedik – jelentette ki Ľudovít Kaník szociális ügyi miniszter a Joj televízió tegnap déli műsorában.
Nyomasztó a pénzhiány, de működik a szervezet
Ipolyság. A gyakran nyomasztó pénzhiányról is többször szó esett a hét végén, a Csemadok Országos Tanácsának 4. ülésén.
Súlyos kritika Szlovákiának
Pozsony. Élesen bírálja Szlovákiát az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet azt kifogásolja, hogy Szlovákia máig nem tudta pártatlanul és hitelesen kivizsgálni a roma nők sterilizálásának ügyét. A szervezet Pozsonyban tartotta az EU-államokban működő tagjainak közgyűlését. (TASR)
Okos ötletnek tartják a romák
Pozsony. Okosnak és helyesnek tartják a roma társadalmi szervezetek vezetői Eric van der Lindennek, az Európai Unió pozsonyi nagykövetének ötletét, hogy roma gyermekeknek bentlakásos kollégiumokat hozzanak létre.