„Nem bírom tovább!” Sokszor hangzik el ez a mondat, miközben az asztalra roskadva írom a leckém, vagy tanulok a másnapi dolgozatra. Gyűlölöm az évvégét. Biztosan jó pár ember van még rajtam kívül, aki ugyanígy érez, de gondolom, mi, kilencedikesek vagyunk a legtöbben. Felvettek oda, ahová szerettem volna járni.
Keresés
Karrier az elitiskola után
Az értelmiségi szülőket követve, lehetőleg az apa egykori iskolájában szerezve azonos szintű végzettséget – biztosított a sikeres pályafutás, a stabil társadalmi státusz Franciaországban. A felsőoktatási rendszer évente mintegy 120 ezer fiatalnak teszi lehetővé, hogy a nagy presztízsű iskolákban, az ún. Grand Ecole-okban tanulhasson tovább.
Kevés a székely pályázó
Alig akad pályázó a Székelyföldön a SAPARD-támogatásokra. A most kiírt pályázatok elsősorban kistermelőknek, természetes személyeknek gépbeszerzési beruházásokhoz, illetve infrastruktúra-fejlesztéshez nyújtanak támogatást.
Informatikai hálózatot kaptak a felekezeti iskolák
Nagyvárad. Ha késve is, de megkapta a számítástechnikai felszerelést Nagyvárad öt felekezeti iskolája, melyek a római katolikus, a református, a görög katolikus, a baptista és a pünkös-dista egyház égisze alatt működnek.
Sepsiszentgyörgy új adója
Sepsiszentgyörgy. Rádiólicencet kapott a múlt héten a Média 3 részvénytársaság a bukaresti audiovizuális tanácstól. Az új adó a 90,2 frekvencián kezd majd sugározni, Sepsiszentgyörgyön és közvetlen környezetében.
Visszakapták ingatlanjaikat
A marosvásárhelyi történelmi egyházak visszakapták nagy múltú iskoláikat. A tavaly elfogadott 501.
Egy iskola, amely nem is létezik
Közeleg a tanév vége, ám egyelőre nem tisztázott, hogy júniusban a Huszti 6. Számú Általános Iskola vagy az összevont, ukrán–magyar két tannyelvű középiskola állíthat-e ki bizonyítványt a magyar tannyelvű kilencedikes, kibocsátó osztály tanulóinak.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 15.45, 18, 20.30 MLADOSŤ: The Dreamers (angol-francia) 15, 17.30, 20 TATRA: Trója (amerikai) 17.30, 20.30 AU PARK – PALACE: Trója (amerikai) 14.30, 15.45, 16.30, 17.45, 19, 20, 21 Pán Péter (amerikai) 15, 17.20 A titkos ablak (amerikai) 19.40, 21.
Szombat esti sztárparádé
Cannes. Bár a szabadfoglalkozású művészek tüntetése és összecsapásuk a rendőrséggel feszültté tette a légkört az 57. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, ez sem zavarhatta meg a szombat esti sztárparádét, amelynek a hollywoodi csillagok voltak a főszereplői.