Balaton FC–Újpest 0:1 (0:0)
Siófok, 5000 néző. Játékvezető: Dubraviczky. Gólszerzők: Tóth N. (69. – 11-esből).
Sárga lap: Radics, Kovács P, Sallai, ill. Vanczák, Tamási, Simek. Kiállítva: Bükszegi (60.).
BALATON FC: Csernyánszki–Radics, Hegedűs, Kuttor, László–Juhász, Vörös, Kovács P. (73. Usvat), Kőrösi (73.
Keresés
FELSŐHÁZ
Elutasított óvás után életbe lépett az eltiltás
Békéscsaba. „Derült égből villámcsapásként ért a hír...“ – mondta szombat reggel, a ZTE elleni mérkőzés napján Supka Attila, a Békéscsabai Előre FC vezetőedzője, miután pénteken késő este a klub székházából felhívták telefonon, és közölték vele: felmentik a munkavégzés alól, és szerződést bontanak vele.
Hihetetlen balszerencse
Debrecen. A szurkolók Szentes Lázár vezetőedzőt bírálták rossz cseréi, valamint amiatt, hogy a sérült Tomic helyett miért az egy éve tétmeccsen nem szerepelt, ezért eleinte igen bizonytalan Takács Tamást védette az utánpótlás-válogatott Balogh János helyett a Sopron elleni vesztes mérkőzésen.
Gera-dupla a rangadón
Budapest. Az Arany Ászok Liga 29. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán Gera Zoltán két góljával magabiztosan nyerte meg az MTK elleni 192. örökrangadót, és felzárkózott a második helyre, a szombattól listavezető Újpest mögé. Komoly bajnokesélyes az egy ponttal lemaradó DVSC és Balaton FC is.
Breška kétszer is betalált
Hosszú idő, majdnem fél év után talált ismét a kapuba Mário Breška, a Púchov csatára. Mire gondolt a 63. percben, amikor Hýll kapussal nézett farkasszemet? – Arra, hogy végre gólt érjek el, és szakítsam meg a sikertelen sorozatomat. Becsuktam a szememet, és lőttem – eleveníti fel a történteket.
TÉNYEK
A bajnokság állása
1. B. Bystrica 30 14 10 6 43:32 52
2. Žilina 30 13 11 6 52:34 50
3. Ružomberok 30 12 9 9 46:39 45
4. Trenčín 30 12 7 11 31:32 43
5. Dubnica 30 11 8 11 38:36 41
6. Trnava 30 11 8 11 38:38 41
7. Inter 30 10 8 12 32:35 38
8. Petržalka 30 7 13 10 33:37 34
9.
AZ EDZŐK MONDTÁK
JOZEF ADAMEC (Slovan): „Már hosszabb ideje balszerencsénk van. Szeretném, ha olyan csapatom lenne, mint a B. Bystrica. Úgy érzem, lelkesedésünkért, küzdőképességünkért megérdemeltünk volna az egy pontot. A tartalékok nem játszottak elvárásaimnak megfelelően, a döntő pillanatokban nem tudták semlegesíteni Jakubkót.
Veszélytelen vendégek
Dubnica. A hazaiak sokáig nem tudták áttörni a vendégek védelmét, a ligetiek kitűnően védekeztek, ellenfelük kapujára azonban nem jelentettek semmilyen veszélyt. ĺgy tehát csak a második félidőben dőlt el a mérkőzés sorsa, miután a vendéglátók határozottabban kezdtek futballozni.
Rangon aluli játék
Rózsahegy. Többnyire a két tizenhatos között zajlott az unalmas mérkőzés, mindkét csapat rangon aluli teljesítményt nyújtott, a vendégek jól megszervezett védekezése nagy gondot okozott a liptóiaknak. Játékvezető: Richtárik, 3000 néző. Sárga lap: Pospíšil, Sapara, Mičenec, Šmelko. RUŽOMBEROK: Mucha–Školník (75.
Menekül a Matador
Púchov. Menekül a Púchov! Izgalmas, fordulatokban gazdag meccsen nyertek Breškáék a pozsonyiak ellen. A Matador sorozatban ötödször nem kapott ki. A vezetést a hazaiak szerezték meg, de gyorsan egyenlített az Inter. Már az első félidőben rengeteg hazai helyzet kimaradt. ,,Hát igen. Ezért állunk így a táblázaton.