Andrea, Ákos és a többiek
A történet az év elején indult. Amikor Ákos bejelentette, hogy májusi Kisstadionbeli koncertjére kizárólag a honlapján keresztül lehet belépőjegyeket igényelni. Köztudott, hogy az énekesnek tájainkon is rengeteg rajongója van. Ők már akkor rosszat sejtettek.
Keresés
A HÉT TÉMÁJA
Koncz Zsuzsa sikertörténete
1946. március hetedikén született Pélyen.
Az 1962-es Ki Mit Tud?-on tűnt fel Gergely Ágival a Gézengúz nevű duóban. 1966-ban jelent meg első kislemeze, a Rohan az idő. A következő évben látott napvilágot az első magyar beatnagylemez az Ezek a fiatalok című film zenéjével.
VIVA COMET negyedszer
A magyar zenetévé május elején hozta nyilvánosságra, hogy az idén a nézők mely előadók és zenekarok közül választhatják ki a nyertest. Az egyre nagyobb jelentőséggel bíró díjat június tizedikén adják át.
Vera Kína helyett Amerikába kerül
Prága. Kína helyett várhatóan az Egyesült Államok veszik meg a csehektől a Vera típusú rádiófelderítő berendezést, amely a legkorszerűbbek közé tartozik a világon – írta a Mladá fronta Dnes című cseh napilap.
TALLÓZÓ
Lehetséges, hogy a választások után párttá szervező-dik a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – véli Szász Jenő, az MPSZ elnöke.
Haldoklik a mozi
„Manapság már nincsenek telt házas filmbemutatók, aranyoskám” – tárja szét a karját a tapasztalt jegyszedő néni, aki nem érti, miért csodálkozom a tizennyolc fős premierközönségen. Igaz, délután öt óra van, talán korai még moziba menni, de akkor is.
Stabil zűrzavar
Még legalább fél évig bebetonozott zűrzavarra és újabb kisebb-nagyobb – bennünket is érzékenyen érintő – válságok sorozatára lehet felkészülni a világpolitikában: a két legkényesebb válsággóc látszólag – de talán ténylegesen is – teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól.
Meddig tart az árvágta?
Egyelőre semmi jele annak, hogy a közeljövőben mérséklődik a kőolaj ára. A legfontosabb kőolaj-exportálók ugyan nagyobb kitermelést ígérnek, azonban a mind többet fogyasztó világgazdaság és a bizonytalan iraki helyzet árfelhajtó hatását ez sem tudja ellensúlyozni.
Hol mit vehetünk ezen a héten olcsóbban?
ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS
BILLA, május 23-ig:
Sárga dinnye, cca.
MÉG 86 NAP
NÉPES AUSZTRÁL CSAPAT. Minden idők legnépesebb létszámú ausztrál csapata szerepel külföldi olimpián – jelentette be John Coates az olimpiai bizottság közgyűlésén. Athénban huszonhét sportágban 470 versenyző indulása várható.