A. Nagy Lászlóval, a parlament emberjogi bizottságának elnökével
A diszkriminációellenes törvényről évekig folyt a vita. A norma ellenzői legtöbbször azzal érveltek, hogy a jogszabály lehetővé tenné a homoszexuálisok számára a regisztrált párkapcsolatokat.
Keresés
VILLÁMINTERJÚ
Már nincsenek egyenlőbbek
Pozsony. Szlovákiának végre van antidiszkriminációs törvénye. Tegnap a parlament 107 igen szavazattal elfogadta a régóta szorgalmazott jogi normát. Csak a kereszténydemokraták és a kommunisták nem támogatták a javaslatot, ezenkívül a HZDS-ből is egy honatya nemmel voksolt, ketten pedig tartózkodtak.
Ami belefért
Prága. Mintegy tíz kilogramm kábítószert csempészett át Csehországból Németországba a hüvelyébe rejtve nem egészen két év alatt egy 27 éves cseh nő. Az asszony egy kábítószerrel kereskedő cseh–német csoport tagja volt, amely a Csehországban előállított pervitint Bajorországban értékesítette.
Megfelelően működik az adatvédelem Szlovákiában?
Veszelei Gyula, az Adatvédelmi Hivatal új elnöke:
Mivel nálunk az adatvédelemnek nincs hosszú múltja, a jelenlegi állapottal is elégedett vagyok. Elődöm igyekezett emelni a színvonalat, én is erre fogok törekedni.
Máris kiürült a lakásfejlesztési alap
Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) idén 3,126 milliárd koronás keretből gazdálkodhat, azonban ebből május derekáig máris 3,19 milliárd korona összeget igényeltek a kérvényezők.
Zajac nyugodtan fogadta, amit a fejére olvastak
Pozsony. „Ez a kormány nem akar újabb terheket róni a páciensre, csak az egészségügyi rendszer hatékonyságát kívánja növelni” – jelentette ki Rudolf Zajac az általános egészségbiztosításból fedezett egészségügyi ellátás mértékéről szóló tervezet parlamenti vitájának befejezéseképpen.
Világszenzáció a Vidámparkban
Európa-premierrel indította az idei szezont a Vidámpark: a kontinensen elsőként mutatták be a legújabb fejlesztésű amerikai játékot, a Fényvadászt.
Kiárusít az AS Roma
London. Könnyen elképzelhető, hogy a télen igazolt José Antonio Reyes után újabb spanyol labdarúgó érkezik az angol bajnok Arsenalhoz, mivel a londoni klub 17,5 millió fontos ajánlatot tesz a Real Madridnak Fernando Morientesért. – Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csapat érdeklődését is felkeltettem.
A Dukla maradt az élen
Pozsony. Tévedett, aki azt hitte, hogy a címvédő zsolnai együttes az Inter-stadionban megismétli ligeti produkcióját.
NIKÉ
Csütörtök, május 20.
NBA, rájátszás (4 győztes mecs-csig): 336. Detroit–New Jersey (3:3) 1,45-12-2,6-1,3-2,3.
Barátságos futballmérkő-zés: 342. Franciaország–Brazília 2,25-2,9-2,95-1,3-1,4.
Osztrák labdarúgóliga: 363. Admira–GAK Graz 2,3-3,2-2,65-1,35-1,4; 364. Austria–Kärnten 1,95-3,6-2,95-1,3-1,55; 365.