Pozsony. A bírósági reformról szóló szavazáskor kialakult káosz azért következett be, mert a koalíció elvesztette többségét a parlamentben, nyilatkozta Bárdos Gyula a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában.
Keresés
Örülnek a reformnak a magánorvosok
Besztercebánya. Üdvözli a Szlovákiai Magánorvosok Társulása, hogy a parlament második olvasatra utalta az egészségügyi reformtörvényeket. Pásztor László, a szervezet elnöke szombati közgyűlésükön elmondta, a második olvasatra utalást megelőző parlamenti vitában jórészt politikai érvek hangzottak el.
Európáért és a nemzetért
Érsekújvár. Meglepően nagy érdeklődés kísérte a város és a környező települések lakossága részéről az MKP európai parlamenti képviselőjelöltjeinek tegnap esti bemutatkozását.
Mečiarnak nincs kihívója
Csölösztő. A köztársaságielnök-választási kampányból a HZDS megerősödve került ki, mondta Viliam Soboňa a párt országos választmányának ülését követően.
Nem lesz felső határ?
Pozsony. A Munkaadók Országos Tanácsa nyugtalanságát fejezte ki a kormány legutóbbi döntésével kapcsolatban, mivel a kabinet törvénytervezete számos, az önkormányzatok által kirótt adónak nem szabott felső határt.
Állítólag vannak, akik 14 nevet is bekarikáznának
Pozsony. Nincs felvilágosító kampány, az emberek ezért haboznak, részt vegyenek-e az európai parlamenti választáson. E téren a kormány sokat mulasztott – jelentette ki Jozef Heriban, az Új Polgári Szövetség képviselője a Joj televízió tegnap déli politikai vitaműsorában.
Öt tüntető, harminc újságíró és sok rendőr
Pozsony. Bedeszkázott kirakatok fogadták a főváros központjában az arra járókat, noha egyelőre nem volt szükség a drága táblaüvegek ilyesfajta megerősített védelmére. A hét végén nem történt komolyabb incidens, noha három tüntetésre is sor került.
Legitimek-e a katonai fellépések?
Pozsony. Valószínűleg Pierre Lellouche lesz a NATO Parlamenti Közgyűlésének következő elnöke.
Megtaláltam a saját világomat
Gabriel Herczegben, Pozsony első és szlovákiai viszonylatban mindmáig egyetlen aukciós házának megálmodójában és tulajdonosában két ember lakozik: egy művészetpártoló idealista és egy célratörő, ügyes üzletember. Talán ő maga sem tudja, hogy van még egy harmadik is: a lebilincselő elbeszélő. Akár édesapja kálváriájáról, akár az újgazdagok vásárlási szokásairól beszél, mindig érdekeset mond.
Horoszkop
Ha nem nyújtotta túlságosan hosszúra a tegnapi estét, akkor nyugodt pihenéssel telhetett éjszakája. Reggel valószínűleg frissnek, tettre késznek érezheti magát.
Egy vonzó emberrel ismerkedik meg, aki nagy hatással van Önre. Tagadhatatlan, hogy felkavarja érzelmi és szexuális értelemben is.