Az Új Szó jóvoltából a párkányi gimnazisták is részt vesznek az Ifjúság–Iskola–Gazdaság elnevezésű nemzetközi versenyben. Ennek köszönhetően kerülhettünk kapcsolatba két wolfsburgi gimnáziummal, s együtt dolgozhatunk az ottani diákokkal egy vállalkozási tervezeten.
Keresés
Környékünk és gazdasága
Mi, a rozsnyói P. J. Šafárik Gimnázium 3. D osztályának németül tanuló diákjai 2004. június 4-én beküldtük az Ifjúság–Iskola–Gazdaság elnevezésű projektum keretében írt pályázatunkat Németországba.
Édes álmok Greifswaldban
Június első péntekén, a déli órákban, megtelt csomagokkal indultunk útnak egy számunkra idegen világba. Az úti cél: Greifswald volt. Ekkor még nem tudtuk felmérni annak a súlyát, milyen nagy távot kell megtennünk.
Közelít a világhírnév
A Maros megyei Sáromberke nem sok mindenről híres, de az az egy dolog, amelyért szárnyára kapta a hírnév, talán még a Rekordok Könyvébe is bejuttathatja. Virágok városáról már lehet hallani Marosvásárhelyen kívül is, ám gólyafalváról, Sáromberkén kívül aligha.
Szabadka is bekapcsolódik
Az Európai örökség napjai elnevezésű rendezvénysorozatot a kontinens 48 országában tartják. Ez jó alkalom arra, hogy a kulturális hagyományok egy-egy gyöngyszeme felé forduljon a figyelem.
Erdély után Szlovákia
Szép Erdélyünk történelmi képeslapokon címmel hiánypótló kiadvány látott napvilágot. A Nagyváradon bemutatott album korabeli képeslapokon mutatja be a térség 1905-1940 közötti történetét.
A XX.
Kötelező a szakképzettség
Romániában ma már nem létesíthető mezőgazdasági vállalkozás szakképzettséget igazoló bizonylat nélkül – ez a követelmény is az európai uniós felzárkózás egyik elengedhetetlen feltétele. Éppen ezért egyre népszerűbbek a mezőgazdasági képesítést nyújtó kurzusok.
Amikor szívből jön a tudomány
Nemrég a Tisza Alkotókör fafaragó csoportjának egyik kárpátaljai tagjával, a csetfalvai Gergely Istvánnal beszélgettünk, akinek számos faragott munkáját megtalálhatjuk Kárpátalja, Magyarország és Erdély különböző településein.
Király Csaba koncertjei
Király Csaba orgonaművész ma a X. Jozef Grešák Orgonafesztiválon ad hangversenyt 20 órától a bártfai Szent Egyed-bazilikában. Holnap a II. Homonnai Thomán István Orgonanapokon 19 órától a helyi Mindenszentek templomában koncertezik, július 8-án pedig 20 órától a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban.
VI. Egressy Országos Színjátszó Fesztivál
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Kassa-környéke Terület Választmánya és a Pódium Színház Társaság meghirdeti a VI. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált (Falusi Színjátszó Csoportok VI. Országos Fesztiválja), amelyre 2004. november 11–14. között kerül sor Szepsiben és Buzitán.