Pozsony. Bugár Béla egyes kijelentései a nemzetközi terrorista szervezetek szókincséhez hasonlítanak – egyebek mellett ezért szorgalmazza az MKP beszüntetését a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Egy polgári szervezet már tegnap aláírásokat kezdett gyűjteni, az SNS azonban csak ősszel kezdi petíciós akcióját.
Keresés
Csábítgatnak Dzurindáék
Pozsony. Beléphetnének az SDKÚ frakciójába a független képviselők, vetette fel Peter Miššík, a párt elnökségi tagja. Szerinte ez ideális megoldás lenne.
Kezdődnek a pótfelvételik
Komárom. Augusztus 15-éig lehet még jelentkezni a Selye János Egyetem (SJE) levelező tagozatos tanító- és tanárképzésére. A felvételi vizsgák augusztus 30-31-én lesznek, akárcsak a nappali képzésre vonatkozó pótfelvételik.
Végre lehagyja az inflációt
Pozsony. Sikeresen fejezte be a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) a tegnapi kollektív szerződésről szóló tárgyalásait.
Etikus az etika mellőzése?
Pozsony. Az egyház által kiadott tankönyveket használja majd az alapiskolás tanulók csaknem 80%-a, akik kötelezően választható tantárgyként a hittant íratták be. Velük ellentétben az etikai nevelést választó gyerekek nem kapnak könyveket, mert az oktatási minisztérium szerint felesleges.
Mozaikokból áll össze az egész
Komárom. „Első ízben tartják az anyaország határain túl a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozatát, és Komáromot az a megtiszteltetés érte, hogy éppen ez a város adhat otthont neki” – mondta az esemény megnyitóján Pék Zoltán, a városi hivatal kommunikációs osztályának vezetője.
Szándékos gyújtogatás
Pozsony. Senki sem sérült meg abban a tűzvészben, amely a közismert pozsonyi Miletič utcai piac mellett tört ki tegnap hajnalban. A tűz a piac tőszomszédságában álló épületben keletkezett, amely átterjedt egy újságosbódéra, majd egy élelmiszerboltra és néhány textilüzletre.
A politikus most csak egy figura
Pozsony. „Összesen csaknem kétezer ember ellen tettünk vádemelési javaslatot, ám csak néhányukat ítélték el. A szocialista időkből származó büntetőjogi norma rengeteg időhúzást tesz lehetővé. A bonyolult eljárás a korrupció melegágya” – mondta Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató.
Kártevők, kórokozók
A szőlőben jelenleg a lisztharmat elleni védekezések a fontosabbak. Azonban 10–14 naponként a peronoszpóra elleni védelmet is meg kell ismételni, mert az esők után a gyorsan terjedő betegség nagy károkat okozhat.
Növényvédelmi tudnivalók
Az utóbbi 10 év növényvédelemi tapasztalataiból világosan kirajzolódik az aggasztó kép: alacsony hatásfokú és megbízhatatlan a kiskertek és a háztáji kertek védelme. Ezt bizonyítja a csapadékos évjáratokban a nagy mértékű almavarasodás és szőlőperonoszpóra, a száraz évjáratokban a lisztharmat. Hasonlóan súlyos károkat okoz szinte minden évben a monília és a szürkepenészes rothadás.