Ülünk a medence szélén Effel, valahol magyarhonban, és nézelődünk. A víz forró meg még forróbb, ember legyen a talpán, aki belemerészkedik. Jóféle gyógyvíz, szinte érzem, hogy bizsergeti az évek óta ideggyulladásos vállamat.
Keresés
Javuló vállalkozói környezet – szépséghibákkal
Két politikai showman uralta a héten a gazdaságpolitikát. Pavol Ruskónak még utóbb hálásak leszünk a zsolnai kalandjáért. Legalábbis a felvetés, hogy a KIA autógyárát áthozzák Nyitrára, egy kis reménnyel tölt el bennünket, hiszen egy ekkora beruházás közelebb kerül a mi vidékünkhöz.
Az ámokfutók kora
Ki emlékszik már arra, mi történt február 16-án! Pedig ezen a napon látogatott országunkba Debuyser Lutze. Na, dereng már valami?
Nem poros legenda, hanem befejezetlen történet
Tájainkon talán egyetlen zenekar sem futott be olyan fényes karriert, mint az Omega. A szocialista táborban egyértelműen ők voltak a legnagyobb sztárok, de nagyon hamar felfedezték és megkedvelték őket a vasfüggönyön túl is, és ez a töretlen népszerűség szinte semmit sem kopott a rendszerváltás után.
MA HÁZASODNAK
Komárom:
Natkai Andrea és Molnár Krisztián
Nagyfödémes:
Horváth Henrietta és Kiss Marian
AJÁNLÓ
A vajkai Szent István
Napok programja Augusztus 14. (szombat)
16.30: fohász nemzetünkért; 17.00: a szeretet ereje – Koller Gyula atya előadása; 19.00: szentmise
Augusztus 15. (vasárnap)
14.00: tóparti mesék – a pozsonyeperjesi bábcsoport előadása, gyermekfoglalkozások, bábkészítés; 16.
Pénzzel, terménnyel vagy technikával is segíthetnek
Pozsony. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) gyűjtést szervez az árvízkárosult kelet-szlovákiai termelők megsegítésére.
SPORT A KÉPERNYŐN
Szombat
MTV 1 – 9.00, 17.45, 21.00: Olimpiai stúdió (élő).
STV 2 – 9.00, 19.55: Olimpiai stúdió (élő).
RTL KLUB – 13.35: Forma–1, Magyar Nagydíj, időmérő edzés (élő).
ČT 2 – 6.00: Olimpiai stúdió (megszakítás nélkül – élő).
DUNA TV – 19.00, 21.50: Olimpiai összefoglaló.
NOVA – 14.
LABDARÚGÓ UEFA-KUPA-SELEJTEZŐK
Csütörtökön este a következő labdarúgó UEFA-Kupa-selejtezőkre (2. forduló, első meccsek) került sor:
Amica Wronki–Budapest Honvéd 1:0, Újpest–Servette Genf 3:1, Ventspils–Bröndby 0:0; Groznij–Poznań 1:0; Mariupol–Austria Wien 0:0, Metal.
SPORTFOGADÁS
EUROMILLIÓK, a 33. játékhét nyerőszámai: 2, 5, 8, 11, 12, 29, 34; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1., 2., 3. és 4. díj: nincs nyertes; 5. díj: 6448 korona (12 nyertes); 6. díj: 1031 korona (75); 7. díj: 410 korona (264); 8. díj: 187 korona (1071); 9. díj: 170 korona (1453); 10. díj: 157 korona (2262).