Róma/Dubaj. Szombaton megerősítették a biztonsági intézkedéseket Olaszország-szerte egy, az al-Kaidához kötődő terrorszervezet tegnapi határidőt tartalmazó ultimátuma miatt. Tegnap máris az Olaszország elleni támadások megindítására szólította fel híveit a szóban forgó terrorcsoport.
Keresés
Megfeneklett a tűzszünet
Bagdad. Miután szombaton megfeneklettek a tűzszüneti tárgyalások Nedzsefben, tegnap kiújultak a harcok a síiták szent városában. Több mint 1300 küldött gyűlt öszsze tegnap Bagdadban, hogy 3 napos konferencián kijelölje a további utat a demokrácia felé botladozó iraki nemzet számára.
Monika Beňová helyett Peter Oremus
Pozsony. Monika Beňová európai parlamenti képviselő helyét a szlovák törvényhozásban Peter Oremus, a Smer nyitrai körzeti elnöke foglalja el. A Smer tegnap egyhangúlag fogadta el az új képviselő nevét. Az elnökség Oremust részesítette előnyben Stanislav Kubánnal szemben – tájékoztatott Silvia Glendová, a párt szóvivője. (SITA)
Pártot alapít az egykori kommunista
Pozsony. Új politikai pártot alapít Herman Arvay, kommunista párt (KSS) egykori tagja. A párt bejegyzéséhez szükséges 1000 aláírás gyűjtése már befejeződött. Az alakulóban lévő Kisebbségek Pártjával nemcsak az országban élő roma, hanem a kínai, vietnami, ukrajnai és cseh kisebbségeket is fel szeretné karolni.
Mikuláš Dzurinda a Csallóközben tekert
Dunatőkés. Nyári kerekezésének újabb állomására érkezett a hétvégén Mikuláš Dzurinda kormányfő. Dunatőkés és Jóka természeti szépségeit Miklós László környezetvédelmi miniszter társaságában tekintette meg.
Szlovákia megpályázza a BT-tagságot
Pozsony. Szlovákia megpályázza az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagjának helyét a 2006–2007-es időszakra – tájékoztatott Ivan Gašparovič államfő. Az ENSZ-közgyűlésen szeptember 21-én lép fel, és terjeszti elő a kérelmet. A kelet-európai régión belül Szlovákia az egyedüli pályázó.
Éleződik a nemzeti pártok párharca
Pozsony. Ján Sitek személyében újabb elnöke van a Valódi Szlovák Nemzeti Pártnak (PSNS). A PSNS pártgyűlésén Eva Slavkovskát és Víťazoslav Móricot a párt hivatalos képviselőinek jegyezték be. Továbbá kijelentették, hogy év végéig egyesülnek a Szlovák Nemzeti Párttal.
Fúzió helyett függetlenség
Pozsony. Változatlan maradt az Új Polgári Szövetség (ANO) az elnökség hétvégi találkozója után. A pártból senki sem távozott. A jövőben önálló, erősebb liberális politikával lép színre, ellensúlyozva a kereszténydemokraták politikáját – tájékoztatott Pavol Rusko pártelnök.
Nagyobb szigor kell, uniós rendőr viszont nem
Pozsony. Összesen 1067 illegális határátkelőt tartóztatottak le az év első felében az ukrán határon, további 2537 személy pedig az osztrák és a cseh oldalról próbált belépni az országba – tájékoztatta lapunkat Magda Krasulová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
Már nálunk is az ajtón kopog a nagy testvér
Pozsony. Egymás után indítják a tévétársaságok a valóságnál is valóságosabb élethelyzeteket bemutató show-műsoraikat, s a világot ellepő valóságláz Szlovákiát sem kerülte el. Szeptembertől az ország három tévétársasága egyszerre indít el három különböző „reality show”-t.