Sopron. Ellentétes érzelmekkel érkezett a két klub az összecsapásra: a hazaiakat az MTK-tól elszenvedett sima zakó nyomasztotta, míg az újoncnak fényesen ragyogott a Vasas elleni győzelem. Már a találkozó első perceiben kikristályosodott a két gárda taktikája.
Keresés
Tőzsér bombája döntött
Budapest. Magyar pályán ritkán látható remek első félidőt hozott a mérkőzés, hiszen László Csaba csapata jól játszott, szinte tetszés szerint alakította ki a helyzeteket a Lipcsei-Rósa-Tőzsér trió által mozgatott hazai gárda. Más kérdés, hogy a csatárok a jó napot kifogó diósgyőri kapus eszén nem tudtak túljárni.
Bajzát: Oberhausen
Oberhausen. Bajzát Péter a német másodosztályban szereplő RWOberhausenhez igazolt, a debreceni támadóval négy évre szóló szerződést kötöttek. Bajzát leghamarabb a Hannover amatőr csapata elleni, jövő heti kupamérkőzésen mutatkozhat be.
Meseszép győri ajándék
A bajnoki címvédő Ferencváros a vártnál nehezebben verte hazai pályán a Diósgyőrt. A Zalaegerszeg a Békéscsaba vendégeként győzött, a Sopron viszont nem bírt az újonc Kaposvárral. A győriek Debrecenben bravúros győzelemmel köszöntették a szülinapját ünneplő edzőjüket.
SPORTHĺRADÓ
Jaromír Jágr tegnap kijelentette, hogy jégre lép a cseh válogatottban a szeptemberi hoki Világ Kupán.
Sopoti tenisztorna, férfi egyes, döntő (500 ezer dollár összdíjazás): Nadal (spanyol, 6.)–Acasuso(argentin) 6:3, 6:4. Női egyes, döntő (300 000 dollár): Penneta (olasz, 6.)–Koukalová (cseh, 11.) 7:5, 3:6, 6:3.
Torghelle és Gera rajtja
Torghelle Sándor és Gera Zoltán bemutatkozott az angol bajnokságban. Németországban hengerelt a Bremen, meglepetésre hazai pályán csak remizett a Bayern.
Anglia
Nem sikerült rosszul a Torghelle Sándor bemutatkozása a Premiershipben.
SPORTFOGADÁS
A LOTO 33. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 2, 4, 21, 45, 47, 48; pótszám: 38.
II. húzás: 13, 23, 34, 36, 39, 42; pótszám: 9.
JOKER-szám: 505 209.
LOTO 5 a 35-ből: 13, 14, 17, 26, 30.
Szabics és Lipcsei nélkül
Budapest. Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 26 fős bő keretét 19 fősre szűkítette a Glasgow-ban szerdán 21 órakor kezdődő barátságos mérkőzésre, de azóta sérülés miatt ketten már kidőltek a sorból, így elképzelhető, hogy helyettük mást hív be a német szakember.
A bajnok tornagyőzelme
Érsekújvár. A szlovák bajnok Tatran Prešov győzelmével ért véget a Štart Cup 2004 nemzetközi férfi kézilabdatorna. Peter Hatalčík védencei a döntőben a Dunaferr ellen diadalmaskodtak. Értékes a hazai Štart harmadik a helye, a bronzmérkőzésen a vágbeszterceiek ellen nyertek.
Gyülekezik a válogatott
Pozsony. Szlovákia labdarúgó-válogatottja megkezdte felkészülését a szerdán, Pozsonyban rendezendő Luxemburg elleni világbajnoki selejtezőre.