Prága. A budapesti vendéglők elhíresült árdrágításai után kiderült, hogy majdnem minden második cseh étterem és kocsma is meglopja a fogyasztókat – derült ki azokból az ellenőrzésekből, amelyeket a cseh fogyasztóvédelmi intézet (ČOI) készített a leglátogatottabb cseh idegenforgalmi központokban.
Keresés
Már az összes árrekord megdőlt
New York/Caracas. Tegnap a szabadpiaci olajárak megközelítették a hordónkénti (159 liter) 47 dolláros szintet. Ez a legmagasabb szint azóta, hogy a New York-i árutőzsdén 21 évvel ezelőtt bevezették a kőolaj határidős kereskedelmét. A nyugtalanságot a venezuelai népszavazás eredménye váltotta ki.
„Aranyos” lánya miatt lesz szerzetes az apa
Bangkok. Egész Thaiföld örömmámorban úszik, mióta vasárnap Udomporn Polsak női súlyemelő megszerezte Athénban az ország első olimpiai aranyérmét.
Miért kezdeményezik az uniós alkotmány vétóját?
Peter Tatár, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke:
A szlovák konzervatív pártok ellenvetésüket fejezték ki a májusban elfogadott alkotmánnyal szemben. Mikuláš Dzurindához és a parlamenthez fordultunk, hogy az állampolgárok maguk dönthessék el: elfogadják-e azt vagy nem.
Orosz titkos ügynökök Szlovákiában
Pozsony. Orosz Titkosszolgálat (SVR) járatta le a múltban a Szlovák Titkosszolgálatot (SIS) – állítja az angol Eye Spy magazin. A lap állítólag az angol titkosszolgálat legfelsőbb köreiből kapta információit.
Rusko nagy pácban van
Pozsony. Egyre valószínűbb, hogy Zsolna mellől Nyitrára telepítik a Hyundai/KIA autógyárat – jelentette ki tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter. Az építkezés folytatásának legnagyobb akadálya, hogy Marián Kočner, Rusko régi vetélytársa stratégiai fontosságú területeket vásárolt fel.
Kovács Ági negyedik 200 vegyesen
Kovács Ági fantasztikus teljesítménnyel szerepelt a 200 méteres vegyesúszásban, Sydney olimpiai bajnoka a bravúros negyedik helyet érte el.
Fej fej mellett az olimpia és a szex
Csak a hétfői napot figyelembe véve holtversenyben a 9. helyen végzett az olimpia és a szex - legalábbis a Vizsla keresőszavait tekintve. A legkeresettebb olimpiai témájú keresőszavaknál jó helyezést ért el a férfikézilabda-kapusok, az éremtáblázat és a kézilabda kifejezés, míg személyekre lebontva Ian Thorpe, Venus Williams és Cseh László végzett az élen.
Szöggel a fejében hoztak le férfit egy daruról
Szöggel a fejében hozták le a tűzoltók a fővárosban a Roosevelt téri építkezés darujáról azt a román állampolgárságú férfit, aki hétfőn este kiabálásával hívta fel magára a járókelők figyelmét. - mondta el.
A magyar lélekhez a „trianoni betegség” is hozzátartozik
„Hiszem, hogy az ember a természet gyermeke. Hiszek a természet éltető erejében, hogy megad mindent, amire szükségünk van.” A gondolatok Bernáth Ilonától származnak, aki eddig két könyvet írt a népi gyógymódokról, mindenekelőtt a Kárpát-medencei magyarság - beleértve a szórványmagyarságot is - ma élő népi gyógymódjairól az egészséges életmódért. Hihetünk neki, hiszen néprajzos és egészségügyi szakember is egyben.