Augusztus 17-18. (kedd-szerda)
Nagykapos – Nagykaposi Nyári Vásár. Az Ung-vidék központjában augusztus 17-én és 18-án nyári vásárt tartanak, lecsófőzőversenyt és zöldségkiállítást is rendeznek. A helyi városháza előtt felállított szabadtéri színpadon szólisták és folklórcsoportok lépnek fel.
Keresés
AJÁNLÓ
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Isznak a sofőrök
Kassa. A keleti régióban péntek éjjel tartott rendőrségi ellenőrzés során tizenkilenc jogosítványt vontak be. Mindegyik esetben az alkohol játszott közre. Az ellenőrző nyolcvan rendőr 244 szabálysértést regisztrált. Negyvennégy esetben a gépkocsik forgalmi engedélyét vonták be.
Kismonográfia jelent meg
„Az igazi megismerést a szív adja – azaz a szeretet. Csak azt ismerjük igazán, akit szeretünk” – ezzel az idézettel indítja kismonográfiáját Pál Dénes, aki arra vállalkozott, hogy szülőfaluja, Nagybalog történetét adja közre a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete kiadásában.
Számítógépet kaptak
Fülek. Szombaton délután egy hordozható számítógéppel gyarapodott a füleki Magyar Ház. A közösségi centrumban tucatnyinál több civil szerveződés működik, a ház szinte teljes kihasználtsággal működik, ezért is vált szükségessé a műszaki felszerelések és berendezések beszerzése.
Roma rádióműsor közérthető stílusban
Kassa. Hamarosan saját rádióműsoruk lesz a Luník IX. lakótelepen élőknek. Az adás a tervek szerint főleg közérdekű információkat sugároz majd, ám foglalkozik a helyi közélettel, kultúrával és gyakorlati tudnivalókkal is.
Helytörténeti kiállítás nyílt
Kisráska. Az Ung-vidéki kisközségben faluházat nyitottak, melyben egy állandó helytörténeti kiállítás is otthont kapott. Az épületet a református hitközség térítésmentesen bocsátotta a szervezők rendelkezésére, akik azt nemrégiben kívül-belül fölújították.
Juraj Mesík beadványa a számvevőszékhez
Besztercebánya. Juraj Mesík, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat képviselője a napokban állampolgári beadvánnyal fordult a számvevőszékhez, melyben kifejti: fennáll a gyanúja, hogy a közlekedési és távközlési minisztérium hűtlenül kezeli a reá bízott közpénzeket, s pazarló gazdálkodást folytat.
NAPTÁR
Augusztus 17
EGY GONDOLAT
„Mekkora nagy erő van két ifjú szeretetre hajló szívében!”
Benedek Elek
NÉVNAP
Jácint
Görög eredetű név, majd a rómaiak is átvették.
Izraelbe vonul vissza
London. Madonna, aki jelenleg nyolc koncertből álló nagy-britanniai turnén tartózkodik, néhány héten belül befejezi európai körútját és Izraelbe vonul erőt gyűjteni. Utolsó angliai koncertje augusztus 26-án lesz a Wembley stadionban.
Japán nőt vesz feleségül
Tokió. Bobby Fischer tegnap levélben fordult Colin Powell amerikai külügyminiszterhez és Japán amerikai nagykövetségéhez amerikai állampolgárságáról való lemondása ügyében. Ugyanakkor jelezte: feleségül fogja venni a japán sakkszövetség elnöknőjét, Watai Miyokot.