Gót település nyomaira bukkantak a régészek Harkiv megye Valkovi járásában. A régészek szerint egy olyan település maradványait találták meg, amely virágzásának idején az egyik legnagyobb gót település lehetett a mai Ukrajna területén.
Keresés
Koncerttel az arany ellen
Nagyszabású koncerttel tiltakoznak a romániai zenészek a verespataki bányaprojekt ellen. A FanFest című tiltakozó bulira augusztus 28-án kerül sor a Fehér megyei bányásztelepülésen.
Bővül a csángóoktatás
Levélben tájékoztatta a hét végén a Bákó megyei tanfelügyelőség a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét arról, hogy két újabb csángó településen, Lábnikban és Diószénben kezdődhet meg ősztől immár az iskolán belül is a magyar nyelv tanítása.
Klapka György tábornok csodát művelt velünk, szabadkai látogatókkal
Az idén a szlovákiai Komáromban, Klapka György városában tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok rendezvényét.
Kötelező könyvkereső kisködmön
A kárpátaljai magyar iskolák számára a magyar- és világirodalom oktatásához ajánlott tantervben kétszáznál több kötelező, illetve ajánlott szépirodalmi mű szerepel, melyeken bizony végig kell (kellene), hogy „rágják” magukat az ifjú könyvmolyok.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Gyalog galopp (angol) 18, 20.30 MLADOSŤ: 21 gramm (amerikai) 17.30, 20 TATRA: Good Bye Lenin! (német) 18.30 AUPARK – PALACE: Garfield (amerikai) 13, 15, 16.40, 17 18.30 Dirty Dancing (amerikai) 14, 16, 18, 19, 20, 21 Pókember 2 (amerikai) 15.30, 16, 17.50, 20.40 Csak az a szex (amerikai) 14.10, 16.
A fókuszban Petőfi
Május végén történelmi esemény színhelye volt Rimaszombat, így nem véletlen, hogy a Gömörország idei második száma is nagy teret szentel az eseménynek (a lapnak az eseményre már megjelent egy Petőfi-különszáma). „Egy álom megvalósult.
A regionális önkormányzat vezetőjéről
Magyarországon a megye első embere a megyei közgyűlés elnöke, akit – akárcsak helyetteseit, az alelnököket – saját soraiból titkos szavazással választja meg a megyei közgyűlés.
Hitet adni a közönségnek
Nagyszerű az idei éve, mondta, egy szép szerep a Komáromi Jókai Színházban, egy másik a Želary című Oscar-díjra jelölt cseh filmben. Higgins profeszszor meg az öreg Juriga. Azután jött a hatvanadik születésnap. És a két kitüntetés. Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől a Szlovák Kormány Ezüstplakettjét vehette át Boráros Imre színművész. A múlt héten pénteken pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adták át neki Pozsonyban.
Putyin váratlanul Csecsenföldre látogatott
Moszkva. Vlagyimir Putyin orosz elnök megkoszorúzta a májusban merénylet következtében elhunyt Ahmad Kadirov volt csecsen elnök sírját. Az orosz államfő előzetes bejelentés nélkül érkezett Csecsenföldre egy héttel a tervezett elnökválasztás előtt.