Kasnyák Emília, pedagógus, Kassa:
Jelenleg anyasági szabadságon vagyok, és bevallom őszintén, eddig nem volt nagy kedvem visszamenni tanítani, annak ellenére, hogy szeretem a hivatásomat, és kis koromtól erre készültem.
Keresés
Mit szól ahhoz, hogy a jövő évtől várhatóan emelik a pedagógusok bérét?
Az államalapítóra emlékezett Nagymegyer
Nagymegyer. Tizennegyedik alkalommal rendeztek Szent István-napi kulturális ünnepségeket a városban.
Szombaton a katolikus templom előtti emlékparkban megkoszorúzták Szent István király 2002-ben állított mellszobrát, majd a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója alkalmából egy új emlékoszlopot is felavattak.
Falunap Nyékvárkonyban Szent István ünnepekor
Nyékvárkony. Szent István ünnepén tartották a nyékvárkonyi falunapot, amely tegnap szentmisével, koszorúzással és labdarúgó-mérkőzésekkel zárult. A nyitónapon Szent István 1996-ban állított szobrát koszorúzták meg, vasárnap pedig a második világháborúban elesettek emlékművét a templomkertben.
Tardoskedd hű az első királyhoz
Tardoskedd. A településen hatodik alkalommal tartottak – ezúttal négy napon át – neves hazai és külföldi vendégek jelenlétében Szent István-napi ünnepségeket.
NAPTÁR
Augusztus 23
EGY GONDOLAT
„A jó tojó tyúkot könnyű felismerni arról, hogy néha tojásokat
(Ephraim Kishon)
NÉVNAP
Bence
Latin eredetű név, a Vincentiusból származik.
Palackzsugorítás felsőfokon
Megkezdte a műanyagpalackokat zsugorító berendezés sorozatgyártását a mezőfalvai Budafilter 94 Kft. Adonyban. A műanyagpalackok térfogatát hőhatással tizenkettedére tömörítő készülék magyar találmány.
Rekordkísérlet a skorpióketrecben
Kuala Lumpur. Egy hónapnál hosszabb ideig akar hatezer skorpióval együtt élni egy üvegfalú kalitkába bezárva egy malajziai fiatal nő. Abban a reményben teszi ezt, hogy megdönti thaiföldi „kollégája” eddigi világrekordját, aki 2002-ben pontosan 31 napon át élt összezárva 3000 skorpióval.
A jegygyűrű nyomában
Az augusztus – sok más minden mellett – a házasságok hónapja. Ekkor tartják a legtöbb esküvőt, ám az eljegyzések nagy része is ilyenkor köttetik. És bármilyen legyen is az a menyegző, az egyik elengedhetetlen kelléke a jegygyűrű, amit régi szokás szerint az eljegyzés pillanatától visel az ifjú pár.
Az abortusz veszélyei
Szlovákiában évente 14 ezer terhesség-megszakítás történik. A legsúlyosabb következmény a méh átszakítása. Nagyon ritkán fordul elő, az összes terhesség megszakítások egy százalékánál történik meg. Az ilyen szövődmény nem a nőgyógyász hibája.
Egyetemista álmok – és a valóság
Az egyetemek és főiskolák a fiatalok szellemi műhelyei: nagy elmék találkozóhelye, akik az intézmények személyre szóló gondoskodásával készülhetnek a jövőjükre. Ez az álom azonban alaposan átalakult az utóbbi évtizedben. Mire készüljön egy fiatal, ha most kezdi tanulmányait?