Dunaszerdahely. A Csallóközkürtön és Somorján garázdálkodó símaszkos rablók elfogása után újabb bűnözők kerültek rács mögé. Pénteken két késelő útonállót helyeztek vizsgálati fogságba. A tizenhét és tizennyolc éves fiúk egy harmadik, még szabadlábon lévő bűntársukkal Bősön megtámadtak egy húszéves indiai állampolgárt.
Keresés
Megszúrta szállásadóját
A barátja szúrta nyakba a harmincéves nyitradarázsi Milan P.-t, aki hajszál híján elvérzett, és egész életében egy nyolc centiméteres heg fogja emlékeztetni a saját naivitására. A sértett ugyanis egyéves felszínes ismeretség után fogadta be a házába a harmincegy éves Pavol K.
Tanszercsomag az elsősöknek
Tornalja. Hétfőn a Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola hatvannyolc elsőse vehette át az iskola mellett működő szülői szövetség vezetőitől azt az ajándékcsomagot, melyet a szervezet a Pázmány Péter Alapítvány által folyósított magyarországi támogatásból vásárolt.
Igazgatócsere a Czuczor Gergely Alapiskolában
Érsekújvár. Három nappal a tanévkezdés előtt Gejza Pischinger polgármester az iskolatanács javaslatára Péter Zoltán pedagógust bízta meg a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola vezetésével.
NAPTÁR
Szeptember 2
EGY GONDOLAT
„Csak bosszút ne... egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt.”
(Teleki László)
NÉVNAP
Rebeka és Dorina
A Rebeka héber eredetű név, de jelentése igencsak bizonytalan, a sok változat közül a legszebb az igéző.
Valóságshow éjjel-nappal
Budapest. Szeptembertől újra beindulnak a kereskedelmi csatornák, de szinte bárhová, bármikor kapcsolunk, valóságshowba botlunk.
Dávid Merlini megúszta
Budapest. Élete legveszélyesebb mutatványán van túl David Merlini. Az ifjú szabadulóművész kiszabadult a betontömbből és épen ért partot. Édesanyja a kamerák előtt nézte végig, amint fiát betonba ágyazva nyeli el a Duna.
Újabb emberklónozási botrány
London. Panos Zavos amerikai orvos legújabb bejelentése szerint halott emberek szöveteiből klónozott emberi embriókat. Dr.
Életfogytig a börtönben
Prága. Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek tegnap egy sorozatgyilkosságot elkövető cseh házaspárt.
Mit tehetünk értük
Nagyon sok türelem, elszántság, tudatos erőfeszítés szükséges ahhoz, mind a szülők, mind az iskola részéről, hogy a hiperaktív, figyelemzavaros kisgyereket ezektől az ördögi köröktől megmentsük.