Perbete. „Véleményem szerint egy falunapnak a templomban, hálaadással kell kezdődnie, majd az elhunytakról való megemlékezéssel folytatódnia, és ezt követően jöhet a szórakozás, a vigasság” – mondta Gellérthegyi László polgármester a komáromi járásbeli település idei rendezvénysorozatán.
Keresés
Megasztárok Kisudvarnokon
Kisudvarnok. Kandech Evelyn és Nagy Edmond lépett fel sztárvendégként a Dunaszerdahelyi járás egyik leglátogatottabb múlt hét végi falunapján.
Alkotótábor – örömmel, gonddal
Karva. A nyári táborok szervezőit nem érheti nagyobb öröm, minthogy az általuk meghirdetett programok iránt óriási az érdeklődés. Ám nagyobb szívfájdalom sem, minthogy pénzhiány miatt sok jelentkezőt kell visszautasítaniuk. Ez történt idén a III.
Zoboralji nagycsaládos nyárbúcsúztató
Gímes. A Fecske – Nagycsaládosok Társulásának harmadik nyárbúcsúztatóját tartották a múlt hét végén a zoboralji településen.
Forog az idegen, avagy mit várhat a külföldi Kassán
Nem tudni pontosan, hány turista fordul meg évente Kassán, az azonban bizonyos, hogy a mintaszerűen felújított főutca és a rendben tartott történelmi városközpont, Szlovákia legnagyobb összefüggő műemlék-együttese egyre több látogatót vonz a városba.
Némelyik már omladozik
Borsi
A Bodrog jobb partján áll, ami megmaradt belőle, kiegészítve a felújított részekkel. Több mint valószínű, hogy legidősebb részei a 16. század első felében épültek meg, ezt számos régészeti lelet is alátámasztja.
Hagyományos Ipoly-nap
Ipolyság. Polgári és népi hagyományok őrzői adtak egymásnak randevút a városban. A városi parkban, az Ipoly mente népi kultúrája, a történelmi Hont vármegyei települések hagyományai elevenedtek meg.
II. Nemzetközi SzepEmberFeszt
Pénteken és szombaton zajlott Magyarországon, Cereden a második SzepEmberFeszt, amelyet a szlovákiából érkező csapatok tettek nemzetközivé. Mint az eredményhirdetés után kiderült a tajtiak, medveshidegkútiak, vecseklőiek, óbástiak, újbástiak és az almágyiak derekasan helytálltak a tizenkilenc csapatot számláló mezőnyben.
Átláthatóbb rendszert szeretnének
Királyhelmec. Átláthatóbbá kívánják tenni a szociális foglalkoztatási programban részt vevők tevékenységét Királyhelmecen.
Kétszáz éves az érseki egyházmegye
Kassán már a XIII. században létezett egy templom, amely Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére épült. A templom létezését IV. Márton pápának az egri érsekhez 1283. március 7-én írt levele is alátámasztja. A jelenlegi Szent Erzsébet-székesegyház minden bizonynyal ennek a leégett, egy-hajós, csúcsíves templomnak a helyére épült az ezernégyszázas évek elején.