Reagálni szeretnék a lapban augusztus 31-én megjelent, Az idő nekik dolgozik című kommentárra. Az MKP 5. kongresszusán, 2003. március 29-én módosult a párt alapszabálya. A módosítás egyik legfontosabb része az, amelyik a párt ifjúságpolitikájáról szól.
Keresés
Pénzért, borjú!
Van annak már jó néhány napja, hogy Ľudovít Kaník ismét feltalálta a szlovák spanyolviaszt, de azóta sem tudok felocsúdni. A szociális ügyek minisztere és az ő hivatala ugyanis kiagyalta, hogy az alapiskolás gyerekek is kapjanak tanulmányi ösztöndíjat, feltéve ha megérdemlik, mert jól tanulnak.
Uniós olimpiai érmek?
Pár napja az Európai Bizottság egyik vezető tisztségviselője bejelentette, hogy az olimpiai játékokat valójában az Európai Unió nyerte meg, hiszen ha összeszámoljuk a tagállamok által begyűjtött érmeket, akkor azok meghaladják a kínai és az amerikai érmek számát.
Szudán: észak dél ellen
Napjaink egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófája fenyeget Szudán délnyugati tartományában, Darfúrban. Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy Szudánnak más, hasonló problémái voltak és továbbra is vannak.
Feledi Pétert a sárói Bagócsi István cserélte az élen
A legutóbbi fordulót rekordok fordulójónak neveztük el, hiszen tovább nőtt a Tippelők Új Szó Fociligája versenyünk mezőnye. Számítógépes nyilvántartásunkban jelenleg 812 versenyző neve szerepel.
Vadászok és kutyáik mérkőztek a Mészáros Sándor Emlékversenyen
Bős. Egyedülállóan gazdag program jellemezte a nyár végi Bősi Napokat. A múlt héten pénteken képzőművészeti kiállítás nyílt Szamaránszky Emőke műveiből, majd Török József pápai prelátus, címzetes apát megáldotta a falu felújított orgonáját az Antióchiai Szent Margit-templomban.
Elkészült Hodos első monográfiája
Hodos. Könyvbemutatóval kezdődött az idei IX. Hodosi Falunapok múlt héten pénteken. A művelődési központban Presinszky Lajos Múltunkról a jelennek – Nemeshodos című falutörténeti kiadványát keresztelték meg. A 130 oldalas könyvet, mely 1950-ig dolgozza fel Hodos történelmét, a szerző mutatta be az ötvenfős közönségnek.
Díszpolgárokat avattak Nagyfödémesen
Nagyfödémes. Három díszpolgárt avattak a múlt héten szombaton a galántai járásbeli községben tartott falunapon.
Jóka, Vízkelet, Feketenyék
A következő években csökkenhet vagy a jelenlegihez hasonló szinten lesz tartható a létszám az itt bemutatott óvodákban.
Jóka: Vegyes, magyar–szlovák nevelési nyelvű intézményként, közös igazgatás alatt működik a helyi óvoda – tudtuk meg Fidra Ildikó igazgatótól.
A komáromi „Bronx” ellen
Komárom. „Nemrég lakossági kérvény érkezett a városi hivatalba, amelynek megfogalmazói kérik a városvezetést, tegyen annak érdekében, hogy a II. lakótelep ismét visszanyerje régi fényét” – tájékoztatta lapunkat Bastrnák Tibor polgármester.