Dél-Oszétiában a túszul ejtett gyerekek nagy többsége kiszabadult az elfoglalt iskolából. Eddig csaknem 160-at különböző sérülésekkel kórházba vittek. Az épületnél, amelyet már a katonák ellenőriznek, fél 12 körül heves tűzharc kezdődött. Robbanások hallatszottak, az első hírek szerint legalább öt terroristát megöltek az összecsapásban.
Keresés
Szívinfarktus fiatalon
A BHF (British Heart Foundation) nyilvánosságra hozta új vizsgálat eredményeit, amelyek szerint a 40 évesnél fiatalabb dohányosok ötször olyan valószínűséggel kapnak szívinfarktust, mint hasonló korú nemdohányzó társaik. Dr.
Ezer túszról beszélnek a kiszabadult édesanyák
Pénteken kora reggel folytatódtak a tárgyalások az orosz illetékesek és az észak-oszétiai Beszlan egyik iskoláját megszállva tartó túszejtők között. Egyelőre nem tudták elérni, hogy élelmet és vizet juttassanak az épületben fogva tartott gyermekeknek. A kiszabadult édesanyák szerint a túszok száma eléri az ezret is. Hivatalosan is megerősítették, hogy a terroristák Csecsenföld függetlenségét kérik a gyerekek életéért cserébe.
Közeledik a hurrikán
Floridaiak és turisták nyüzsögnek az országutakon, Miamitól Jacksonville-ig bedugult a forgalom.
TALLÓZÓ
LE SOIR
Lehetséges, hogy tévedésből rabolták el Irakban azt a két francia újságírót, akiknek kiszabadítása érdekében Párizs hatalmas erőfeszítéseket tett – írja a Le Soir.
Boncák és Bunkócák
Az illem vagy az etikett kifejezések manapság mintha kezdenének kikopni a szóhasználatból, az legalábbis, amit e fogalmak takarnak, kezd elmaradni az érintkezésből.
Ági, akinek olyan humora van, hogy ájultam tőle mindig, egyszer eljátszott egy jó poénnal.
Csúsztat a tárca
Az egészségügyi minisztérium mindent megtesz annak érdékben, hogy a lakosságot meggyőzze reformlépéseinek helyességéről. Újabban azt hangsúlyozza, hogy végre sikerült jelentősen lecsökkenteni a gyógyszerkiadásokat, s ezáltal a súlyos betegségben szenvedők gyógyítása teljesen ingyenessé válhatott.
Hoffmant hamarosan kiengedhetik a börtönből
Várhatóan rövidesen szabadlábra kerül Karel Hoffmann volt magas rangú csehszlovák kommunista politikus, akit Csehszlovákia 1968. augusztusi szovjet megszállásával kapcsolatban négyéves börtönbüntetésre ítéltek.
Ha ez a béke, milyen a háború?
A Kreml győzelmi jelentéseivel ellentétben nem úgy tűnik, hogy az orosz elnök nyerésre állna a terrorizmus elleni harcban – áll a dél-oroszországi iskolai túszdrámát kommentáló brit lapvéleményekben.
NIKÉ
Péntek, szeptember 3.
Hoki Világkupa: 782. Csehország –Németország 1,2-5,6-6,8-1,05-3,2; 783. USA– Szlovákia 1,85-4,2-2,7-1,3-1,65.
U21-es labdarúgó Eb-selejtezők: 820. Azerbajdzsán–Wales 3,2-3,0-2,1-1,5-1,3; 821. Albánia–Görögország 3,8-3,2-1,8-1,7-1,2; 822. Észtország–Luxemburg 1,2-5,2-9,4-1,0-3,3; 823.