Amikor a közelmúltban a Pieninek vidékén jártam, a 25 kilométer hosszú hegylánc meredek mészkőszikláival úgyszólván bámulatba ejtett. Csodálatomat csak fokozta a Dunajec látványa, amely a Poprád folyóval együtt nem dél, hanem észak felé haladva hagyja el az országot.
Keresés
Tanulni sose késő!
Még tart a meleg, de a zöld fűbe vegyülő száraz falevelek már az ősz hangulatát idézik. Este egyre korábban gyújtunk világot. Az idei szeszélyes nyár búcsúzni készül.
A dróton gyülekezni kezdenek a fecskék, s eszünkbe jut az iskola. Kinek ezért, kinek azért. Én szerettem iskolába járni.
Egy vérbeli muzsikus család
Bemutatkozó, a Szerelem áradatában című CD-jén saját szerzeményeket és átvett dalokat is énekel Konček Péter, alias Black P, vagyis Fekete Péter.
Már elbocsátották a korrupt hivatalnokot?
Angyal Béla, a földművelésügyi minisztérium hivatalvezetője:
Semmi sem változott az elmúlt egy év alatt, a minisztérium továbbra sem tud megszabadulni a közvetlenül 200 ezer korona csúszópénz átvétele után letartóztatott alkalmazottjától. A köztisztviselői törvény megköti a kezünket.
Kétezer koronát kaptak a bűnbejelentők
Privigye/Pozsony. Megéri együttműködni a rendőrséggel, különösen Privigyén: megjutalmazták az első két polgárt, aki két bűncselekményről tájékoztatta a hatóságokat. Mindkét esetben arról értesítették a rendfenntartókat, hogy üvegcsörömpölés és furcsa zaj hallatszik az egyik helyi iskolából.
Túszdráma: megostromolták az iskolát
Beszlan/Moszkva. Kihozták a túszokat tegnap délután az orosz különleges erők a terroristák által elfoglalt beszlani iskola tornaterméből. A kommandósok az észak-oszétiai városban még külön tűzpárbajokat is vívtak menekülni próbáló fegyveres terroristákkal.
Percenként 190 nem kívánt terhesség
Percenként legalább egy nő veszti életét az állapotosság, vagy a szülés kapcsán jelentkező komplikációk következtében - a számokat Londonban tették közzé.
Véget ért az iskolai túszdráma
Észak-Oszétiában az orosz biztonsági erők elfoglalták a terroristák által megszállt beszláni iskolát, valamennyi túsz kiszabadult, az áldozatokról egyelőre ellentmondó jelentések érkeznek. Az AFP szerint legkevesebb 10 gyerek és felnőtt holttestét hozták ki az iskola épületéből. Orosz források ennél jóval több halálos áldozatról tudnak, mert a terroristák a menekülő gyerekekre is tüzet nyitottak.
Megszűnhet Belgium
A flamandok után a vallonok is felvetették Belgium kettéválásának lehetőségét. A francia közösség közelmúltban megválasztott kormányfője szerint a társadalombiztosítás vitája robbanthatja szét a vallon és flamand részből álló országot.