Nem kis meglepetéseket hozott a Tippelők Új Szó Focigálájának 8. fordulója. A helyes tipposzlopra tekintve kiderült, eredményekben változatos kör áll mögöttünk. A véletlen folytán a mérkőzések közé bekerült a Balog–Kosihy n/Ip. találkozó is, melyet már előbb lejátszottak. A szemfüles tippelők, akik rendszeresen figyelik Régiófoci mellékletünket, ezáltal könnyen jutottak egy ponthoz. A SFM Senec B–Kráľová p/S. találkozót viszont később játsszák, a versenyszabályok értelmében így a paneltipp lépett érvénybe. A 3:1-es végeredményt többen is helyesen megtippelték, ők három ponttal gazdagodtak. A 8. fordulóban legeredményesebben egyik legkitartóbb hölgyversenyzőnk, a dunaszerdahelyi Sípos Adrianna szerepelt, aki szólistaként tizenegy pontot ért el a megszerezhető tizenkettőből. Helytállásának is köszönhetően már megközelítette az összetett verseny élmezőnyét is. Heten szereztek tíz pontot, a sorsolásnál a szerencse Gömöri László perbetei és Izsmán László bősi játékosunknak kedvezett.
Élesedik a küzdelem az élmezőnyben, az első tíz versenyző között minimális a pontkülönbség. A 8. fordulót követően véget ért Bagócsi István négyhetes uralma, őt az ipolyszakállosi Zimerman Géza váltotta fel az élen. A második helyre a gútai Hájas László került. Eddig összesen 830 tippelő neve került a jegyzőkönyvbe, az elmúlt fordulóban egyébként 620-an próbáltak szerencsét.
Keresés
Hölgyversenyző nyerte a meglepetések fordulóját
Eperjesi siker a szántói rendőrkutya-bajnokságon
Szántó. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kinológiai Szakosztálya és a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szeptember 13–16. között megrendezte a VIII. szlovákiai rendőrkutya-bajnokságot.
Tánczos Tibor a nagymegyeri tájházról
Nagymegyer. A 19. század légkörét idézi a Rózsa utcában található kisnemesi kúria. A Csemadok helyi szervezete 2000-ben újíttatta fel az 1836-ban épített nádtetős házat, melyet azóta Tánczos Tibor igazgat.
Neki már a felújítás első szakaszairól is érdekes történetei vannak.
„Uvegfelváltás” Vágsellyén
Vágsellye. Ha valaki mindent szó szerint vesz, amit egy tájékoztató táblán olvas, azt gondolhatná, a vágsellyei Tesco hipermarketben az egyliteres palackot felváltják két félliteresre, vagy három 0,33 literesre. Esetleg arra a következtetésre is juthat, hogy a kismamáknak meg a rokkantaknak olcsóbb az áru.
A normalizáció időszakának jogtiprásai
Vágsellye. A „Jog és jogtalanság a levéltári dokumentumok tükrében” című konferencián érdekes dolgokat mondott Ján Langoš, a Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője is, aki az „Emberi jogok megsértése az 1970-es és az 1980-as években” címmel a kommunizmus rémtetteit hozta közelebb.
Léván kevesebb a magyar olvasó
Léva. A Barsi Könyvtár tavaly mintegy 1200 könyvet tudott vásárolni, ebből 150 magyar nyelvűt. Az idei év első félévének kimutatásai szerint 106 magyar nyelvű könyvvel gyarapodott a könyvállomány, s ezek a kötetek leginkább a „könnyebb fajsúlyú szépirodalom” katagóriába tartoznak.
Jog és jogtalanság levéltári iratok tükrében
Vágsellye. Mai ésszel már felfoghatatlan, milyen indokok alapján lehetett valaki ellen boszorkánypert indítani. Elég volt, ha a gazdasszony fejés közben kendőt kötött a tehene szarvára, vagy hajnali órán harmatot szedett a réten, máris rásütötték, hogy boszorkány.
Költöző gyermekpavilon
Galánta. Amióta új vezetése van a galántai kórháznak, átszervezési okokból összesen 19 alkalmazottat bocsátottak el, és nem terveznek tömeges elbocsátásokat – tájékoztatott Jozef Valocký, a Szent Lukács Kórház igazgatója a helyi képviselő-testület szeptember 16-i ülésén.
A Magas-Tátrát Mátyusfölddel együtt szeretnék kínálni a turistáknak
Deáki. A Vágsellye–Negyed vasúti szárnyvonal mentén fekvő öt falu, Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd és Negyed egy természetes mikrorégiót alkot, amit – a vonat elnevezése alapján – csángó régióként is emlegetnek.
A szlovákiai utakon évente kihal egy falu
A közlekedési balesetekről szóló statisztikák senki számára sem lehetnek közömbösek. A biztonsági helyzettel foglalkozó rendőrségi jelentésekből és annak a közlekedési helyzetet taglaló adataiból kitűnik, 2003-ban a rendőrség 60 300 közlekedési balesetet vett nyilvántartásba. Okozói nemcsak az autóvezetők voltak, hanem a gyalogosok is, és a balesetek nem kis részét szeszes ital hatása alatt követték el.