Pozsonypüspöki. Zsúfolásig megtelt a helyi Vetvár Művelődési Ház október 2-án, szombaton, a XVIII. Városi Kulturális Napok első rendezvényén, amelyen „50 éve alakult a Felső-csallóközi Népi Együttes” címmel a pozsonypüspöki néptáncmozgalom elindításának évfordulójára emlékeztek az egykori táncosok, koreográfusok, énekesek, zenészek a Csemadok helyi alapszervezete rendezésében.
Keresés
Nehéz a hajléktalanok élete Rozsnyón
Rozsnyó. Úgy tűnik, a városban a hajléktalanokkal és a koldusokkal nem törődik senki. Rozsnyón ugyanis nincs menhely, ahová naponta betérhetnek, éjszakai szállásuk nincs, még arra sincs lehetőségük, hogy olykor-olykor lezuhanyozhassanak.
Nyáron halljuk: „Huncut a bíró”
Az aranymálinkót nevezik sárgarigónak is, mivel szép élénksárga színekben pompázik, különösen a hím, a nőstény szerényebb, több a tollazatában a szürke szín. Nincs ember, aki a mi környékünkön ne hallotta volna még hangját, mégis keveseknek volt szerencséje látni is, pedig emberközelben él, de nagyon rejtőzködő, félénk állat.
A jobb helyzetben lévő települések is megirigyelhetnék
Rimaszécs. A faluban működő Innova Polgári Társulásnak köszönhetően van itt néhány olyan kezdeményezés, melyet a komolyabb gazdasági háttérrel és jobb emberi erőforrással rendelkező települések és a vonzáskörzetükhöz tartozó kistérségek is megirigyelhetnek.
„Remélem, lesz második szám is”
Néhány hete Kelet-Szlovákiában már kapható egy új, magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóirat, a Brainman Original. Az, hogy a hazai médiapiacon új kiadvány jelenik meg, egyáltalán nem szokatlan jelenség. Az azonban, hogy egy bodrogközi fiatalember tudományos folyóirat szerkesztésére áldozza idejét és pénzét, már egyáltalán nem nevezhető szokványosnak. Brindzák Attilával, a Brainman főszerkesztőjével beszélgettünk.
Fellépések sora vár rájuk
Nem telik el év Nagyidán az Ilosvai Néptáncegyüttes bemutatója nélkül. Az idén szeptember közepére várták a közönségüket a Schell-parkba, a csodálatos környezetben található szabadtéri színpadra. Az idő kedvezett, a közönség is szép számmal eljött, így semmi sem állta útját a fergeteges hangulatnak.
Költő, író, tanító volt
Szeptember 12-én lett volna nyolcvanéves a költő, a tanár, az író Gömöri Kovács István. Szegény zsellércsalád első gyermekeként látta meg a napvilágot Sajógömörön 1924-ben. Iskoláit Sajógömörön az ágostai hitvallású evangélikus elemi és polgári iskolában kezdte, de az érettségit a háború miatt Miskolcon szerezte.
Rákóczi-konferencia volt Ipolyságon
Ipolyság. A helyi gimnáziumban rendezték meg „A Nagyságos Fejedelem és Ipolyság” című konferenciát. A rendezvény apropóját egy 300 évvel ezelőtti esemény szolgáltatta. 1704. szeptember 24-én II.
Kettejük sorsa összefonódot
E két név szándékos öszszekapcsolására több ok is van. Kortársak voltak, és egy szerkesztőségben dolgoztak a Sajó Vidék című lapnál, egy cél érdekében fáradoztak: egy múzeum megalapításán.
Virtuális valóság a villamoson
Kassa külvárosa, álmos, ködös délután, zötyögő villamos. Az ember, ha kaparintott magának ülőhelyet, hajlamos elbóbiskolni. Persze nem „rendes” bóbiskolás ez, mint odahaza a békésen sistergő tévé előtt, csak amolyan kábult ködbe nézős bambulás.