New York. Elutasította John Lennon gyilkosa, Mark Chapman feltételes szabadlábra helyezését New York állam bírósága. A tegnapi döntés az életfogytiglanra ítélt gyilkos harmadik kudarcát jelenti, 2000-ben és 2002-ben már kérte, hogy bocsássák szabadon.
Keresés
Kerry díszpolgársága
Prága. Hivatalosan díszpolgárságot ajánlott fel és csehországi látogatásra invitálta a héten John Kerryt, az amerikai elnökválasztás demokrata párti jelöltjét az észak-morvaországi Horní Benešov, ahol az amerikai politikus apai nagyapja született. Ezt Josef Klech, a 2400 lakosú kisvároska polgármestere jelentette be.
Építik a berlini falat
Berlin. Ismét elkezdték építeni kedden a berlini falat egy kb. 200 méter hosszú szakaszon. „Azt akarjuk, hogy az emberek emlékezzenek a falra és a Checkpoint Charlie átkelőre, mivel a világ számára ez jelképezte a szétszakítottságot” – nyilatkozta Alexandra Hildebrandt, a vitatott vállalkozás mentora.
Furcsa kölcsönhatások
A kedden díjazott három amerikai kutató tárta fel a protonokat és neutronokat alkotó, az anyag elemi építőköveinek tartott kvarkok közötti erők szokatlan tulajdonságait. Alapvető fontosságú ez a fizika nagy egyesített elméletének megalkotásához.
Tudd, mit teszel!
Olyan korban élünk, amelyben sok minden lehetséges és megengedett. Nagyobb nyíltság alakult ki az életnek szinte minden területén. Különösen érvényes ez a szexuális életre, annak minden összefüggésében. Szexről, az első érintkezésről egyre fiatalabb korban beszélnek.
Jó ötletekhez nyugalom kell
A kreatív elmék többsége nem az irodai íróasztalok mellett alkot. Az East of England Development Agency angol kutatóintézet felmérése során megkérdezett nők csupán hat, a férfiaknak pedig 17 százalékuk vélte úgy, hogy kreatív gondolataik munkahelyükön születnek.
Segítség, érettségire készülök!
Az utolsó középiskolai tanév új feladatokat ró rád: információk tömegét kell(ene) lehetőleg hatékonyan elsajátítanod és rendszerezned, hogy aztán sikerrel vedd az utolsó akadályt és egy év múlva nekivághass a felsőoktatás világának. A munka nem könnyű, de szerencsére léteznek apró, ám hasznos ötletek, amelyek megkönynyíthetik a dolgodat.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Az apokalipszis angyalai – Bíbor folyók 2. (fr.-ang.) 18, 20.30 POLUS – METROPOLIS: A Bourne-csapda (am.) 16.20, 17.35, 18.25, 19.40 Egy makulátlan elme örök ragyogása (am.) 14.40, 16.50, 19 Non Plus Ultras (cseh) 15.30, 19.10 Post Coitum (cseh) 17.25, 19.30 Terminál (am.) 15.50, 18.15, 20.
Pozsonyról Pozsonyban
A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és az Agentura Pacis Posonium Egyesület kétnapos tudományos konferenciát rendez Pozsony város története címmel.