Érsekújvár. Két 16 éves fiatal gyújtotta fel szeptember 20-án éjjel azt a 49 éves hajléktalant, aki a szörnyű tettet követő harmadik napon belehalt súlyos, másod-, illetve harmadfokú égési sérüléseibe.
Keresés
Rejtélyes nagymajmot találtak Kongóban
Nem tudják eldönteni a tudósok, hogy gorillajellegű csimpánzt, csimpánzjellegű gorillát vagy egy új fajt találtak Afrika közepén.
Gyurkovics sírva adta vissza az érmet
Az athéni olimpián doppinggyanúba keveredett Gyurkovics Ferenc, Kecskés Zoltán és Kovács Zoltán megbízták dr. Hegedűs László és dr. Beleznay Zsolt ügyvédeket, hogy képviseljék őket és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy bebizonyosodjon ártatlanságuk.
Zalatnay fenyeget? - Politikusokat márthat be élő adásban az énekesnő
Egyes információk szerint a legmagasabb politikai körökben mozgó politikusokat és üzletembereket is magával ránthat az énekesnõ.
Életben maradt a wc-ben dobott csecsemő
Sikerült megmenteni annak a csecsemőnek az életét, akit anyja egy udvari wc-ben szült meg, majd a sorsára hagyott Gadányban. A Somogy megyei településről csütörtökön reggel szállítottak a marcali kórházba a mentők egy 24 éves nőt.
A Yesterday minden idők legnépszerűbb dala Amerikában
Minden idők legtöbbet játszott brit dala lett Amerikában Sir Paul McCartney klasszikusa, a Yesterday, amely eddig nyolcmilliószor hangzott fel az amerikai rádiókban.
A zongoratanárnő szerzője kapta az irodalmi Nobelt
A Svéd Királyi akadémia döntésének megfelelően idén Elfriede Jelinek osztrák írónő kapta az irodalmi Nobel-díjat. Jelineket a magyar olvasóközönség elsősorban A zongoratanárnő szerzőjeként ismerheti.
Zámbó Jimmy nevelt fia az elítélt olajozók között
Százhuszonöt millió forint kárt okozott a MOL-nak az a banda, amit üzletszerűen, bűnszövetségben, nagy értékre elkövetett lopás, illetve orgazdaság címén ítélt el szerdán jogerősen a Zala megyei bíróság.
Kigyulladt a lengyel kormánygép hajtóműve
Kigyulladt a hajtóműve a lengyel kormánygépnek Kínában, miközben Hanoi felé tartott, fedélzetén többek között Marek Belka miniszterelnökkel. A lengyel kormányküldöttség az Ázsia-Európa csúcstalálkozóra igyekezett Vietnamba. A balesetben senki sem sérült meg.
2070 nyarán már nem borítja jég az Északi-sarkvidéket
A műholdfelvételek tanúsága szerint az északi sarkvidéki jégtáblák kiterjedése évről-évre zsugorodik.