Pozsony. A Trend gazdasági hetilap éves ágazati összesítései a legáttekinthetőbb vállalati szintű hazai gazdasági statisztikáinak számítanak. Ezek alapján a Nagyszombati kerület két déli járásának helyzetét tekintjük át.
Keresés
Mi a véleménye a kormány első két évéről?
Miroslav Kusý politológus:
Mindenképpen dicséretre méltó, hogy sikerült elindítani a kulcsfontosságú reformokat, és Szlovákia az Európai Unió tagjává vált.
Ismét megrongálták Petőfi szobrát
Pozsony. Megcsonkították Petőfi Sándor pozsonyi szobrát, ezúttal a kard markolatából törtek le egy darabot. A költő szobra már harmadik alkalommal esett áldozatul vandáloknak, amióta áthelyezték a Medikus-kertbe.
A rongálást Miklósi Péter fedezte fel.
Elmaradt a jósolt árugrás
Pozsony. A szlovákiai boltokban egyelőre elmaradt az EU-csatlakozás miatt várt élelmiszerdrágulás. A május–júniusi átmeneti áremelkedés után a szeptemberi árszint – főleg az olcsó gyümölcsnek és zöldségnek köszönhetően – voltaképpen az augusztusin maradt.
Teljesítjük a kvótát
Idén a tavalyihoz képest mintegy két és félezer hektárral nagyobb területen termesztettek cukorrépát a hazai termelők, s a 33 400 hektárnyi vetésterületről az előzetes felmérések alapján 200 ezer tonna cukrot állítanak majd elő.
Decembertől közösen üzletelhetnek
Együttműködési szerződést írt alá nemrégiben a pozsonyi és a budapesti terménytőzsde, amely várhatóan jelentős mértékben növeli majd a mezőgazdasági terményekkel való üzletelés lehetőségeit.
Az őszi gabonafélék tápanyagellátása
A talajok tápanyagpótlásának elsődleges feladata, hogy a kultúrnövények számára megfelelő mennyiségben és arányban biztosítsa a fejlődéshez szükséges alapanyagokat.
Kötelező lesz a bio üzemanyag
A hozzáférhető információk szerint az Európai Unió tagországaiban jelenleg évente 1,5 milliárd liter üzemanyagot állítanak elő növényi alapanyagokból, s a tervek szerint az évtized végére az így készített és felhasznált biodízel mennyiségét várhatóan megkétszerezik.
A kukorica terméshozama
A silókukorica azon növények közé tartozik, amelyek területegységre tekintve a legnagyobb emészthető tápanyagmennyiség előállítására képesek. A korai, rövidebb tenyészidejű fajták és hibridek kitenyésztésével termesztése a magasabban fekvő termőterületeken is lehetővé vált.
Időzítéssel a szárítási költségek csökkenthetők
A költségek csökkentése érdekében a termelők a fajtaválasztás során azokat a hibrideket részesítik előnyben, amelyeket a nagy termőképesség és megfelelő termésstabilitás mellett a gyors vízleadási képesség és az alacsony betakarítási szemnedvesség is jellemez.