POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: The Players 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Nagy szerencse 19
Keresés
A Trrr zenekar a Deja vu klubban
Pozsony. Ma 18 órai kezdettel a Hlava XXII (Bazová utca) étteremben lesz az idei évad második Deja vu-klubestje. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Diákhálózat és a házigazda dzsesszzenekar közös rendezvényének októberi vendége a funky-klasszikusokat játszó alsószeli Trrr zenekar.
Ő és 3 – fiatal képzőművészek kiállítása
Pozsony. Ő és 3 címmel két fiatal hazai képzőművész, Varga Emőke és Patrik Kovačovský kiállítása nyílik holnap 17 órától A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma székházában, a Žižka utcai Brämer-kúriában.
Néptáncantológia 2004
Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes, a Hagyomány Alap és további társrendezői 2004. november 19-20-21-én rendezik meg a komáromi Városi Művelődési Központban és a RÉV-ben a 2004-es Néptáncantológiát.
Dopping, emberkísérletek, sporthorror
Amikor először hallottuk a hírt, sokáig nem hittük el, hogy igaz lehet. Bíztunk benne, hogy velünk ez nem fordulhat elő. Azt hittük, hogy a dopping csak a bolgár és az NDK sportolók és politikusok ügye volt. Az athéni olimpia óta egy illúzióval kevesebb.
Az akarat kongó termei
Szomory Dezső drámájában a formából bomlik ki a gondolat, fényűző csomagolás rejti a reszkető esen-dőséget, a magánynak kiszolgáltatott ember a pezs-gő élet gazdagon díszített tálcáján kucorog. A komáromi Jókai Színház előadásában a rendező Verebes István Szomory fojtó baldachinjai helyett eleve a lelki kín szúrós darócát teríti ránk.
Pakisztáni rakétakísérlet
Iszlámábád. Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre tegnap egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával. Az atomrobbanófej hordozására alkalmas, hazai gyártmányú Hatf-V Ghauri rakéta akár 1500 kilométeres távolságban lévő célok megsemmisítésére is képes.
Tom Lantos új törvénye
Washington. Üdvözölték a főbb amerikai zsidó szervezetek egy új törvény elfogadását, amely kötelezi az USA külügyminisztériumát, hogy kísérje figyelemmel az antiszemita megnyilvánulásokat szerte a világban, és készítsen éves jelentést az egyes országokban a zsidókkal szemben tanúsított magatartásáról.
Megvan Szabadka polgármestere
Belgrád. Kucsera Géza, a VMSZ politikusa tegnaptól hivatalosan is Szabadka polgármestere, miután pont került a VMSZ és a Demokrata Párt (DS) közötti vita végére.
Lukasenko népszavaztat
Minszk. Megkezdődött tegnap Fehéroroszországban a parlamenti választás és a népszavazás. Arról kérik ki a lakosság véleményét, meghosszabbítsák-e harmadik időszakra is Alekszandr Lukasenko elnöki mandátumát.