A viszonylag zárt kis tájegységek, mint a Bodrogköz, sajátos sokféleséget mutatnak – művészettörténeti szemszögből is. Az európai kultúra kutatói több kísérletet tettek arra, hogy földrajzilag behatárolják a nyugati és keleti kultúrkört, meghúzzák köztük a határvonalat.
Keresés
A víz szalad, de a kő marad
Október elején ünnepelte fennállásának második évfordulóját Rimaszombatban a Magyar Nyugdíjas Kör. Tamás Aladárné 92 éves gyémántdiplomás pedagógussal a klub működéséről beszélgettünk.
Mi hívta életre a klubot?
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott az igény, de sokáig nem volt megfelelő hely.
Hosszú idő után újra munkába állítják a szátvát?
A meghívó vásárlással egybekötött kézimunka-kiállításra szólt, ami azonban a medveshidegkúti kultúrházban fogadott, merőben eltért attól, amit az ilyen jellegű rendezvényeken megszokhattunk. A látottak a magamfajta nem „műértőt” is lenyűgözték.
A körtvélyesi Szent Anna-kápolna
Körtvélyestől három kilométerre északkeletre, a Felső-hegy oldalán egy mindössze 7,5-ször 4,5 méteres alapterületű, titokzatos templom rejtőzik az erdő és a lepusztult szilvás- és szőlőskertek sűrűjében. A kis kápolna ékszerdobozként bújik meg a Meszes-patak teraszán. A szájhagyomány nem őrzi építésének körülményeit, és a régészeti feltárások sem derítették ki, kik és mikor építették a templomot.
Gyöngyösi nyomában busszal és versszárnyon
Gömörország fővárosából, Rimaszombatból, szeptember 11-én indult egy negyvenfős csapat, hogy halálának 300. évfordulóján megemlékezzen a magyar főúri költészet nagy alakjáról, Gyöngyösi Istvánról.
A négyes számú bérház – az utca rémálma
Továbbra sincs „béke” a kassai Vodárenská utcában. Azok, akik a romaprobléma gyors megoldásában reménykedtek, ma már nem hisznek abban, hogy hamarosan biztonságban tudhatják kiteregetett ruháikat, őrizetlenül hagyott kerékpárjaikat, porolóikat, szőnyegeiket.
Szarvasbőgés Gömörördöngősön
Tisztelt Elnök úr!
Mi írunk újfent levelet Önhöz, a Három Vidám Vasmacskához címzett fogadó törzsközönsége, Gömörördöngősről. Tesszük ezt annak reményében, hogy egyszer csak lesz egy elnökünk, aki megvakkant bennünket.
Hidat építeni és nem éket verni
Hatalmas történelmi trauma okozta sebekként meredeznek máig az Ipoly-hidak csonkjai, torzói.
SPORTHĺRADÓ
Ma öt mérkőzésre kerül sor a cseh–szlovák kézilabda-bajnokságban – férfi HIL, 17.30: Karviná–ŠKP Bratislava, 18.00: Sečovce–Prešov; női WHIL, 18.00: B. Bystrica–Veselí, Šaľa–Bohunice, Michalovce–Bánovce.
Moszkvai tenisztorna – férfi egyes, 1. forduló: Hrbatý (szlovák, 3.
A TIZENEGYEDIK PARTI
Lékó (2741)–Kramnyik (2770)
Vezérindiai védelem (E15): 1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 Fxc5 8.0-0 0-0 9.Hc3 Fe7 10.Ff4 a6 11.Bfd1 d6 12.Vc2 Vc7 13.Bac1 Bd8 14.Vd2 Hh5 15.Fg5 Hf6 16.Ff4 Hh5 17.Fg5 Hf6 és döntetlen.