Strasbourg. Meghallgatást kezdett hat csecsen személy Oroszország ellen benyújtott keresete ügyében tegnap az Emberi Jogok Európai Bírósága. A panaszosok ügyvédei közölték a bírói testülettel, az orosz hatóságok megsértették az alapvető szabadságjogok megőrzését kimondó, 1950.
Keresés
Díjátvétel kilenc év után
Brüsszel. Leyla Zana, a török parlament volt képviselője tegnap, kilenc év után vehette át az 1995-ben neki ítélt Szaharov-díjat. Az ismert kurd emberjogi harcost ugyanis 1994-ben 15 évi börtönre ítélték, s csak az idén júliusban szabadult – a nemzetközi nyomás eredményeként.
Számolhatnak Afganisztánban
Kabul. Öt nappal az afgán elnökválasztás után engedélyt adott a szavazatszámlálás megkezdésére a központi választási bizottság. A panaszokat kivizsgáló szakértői bizottság elhárította a számlálás útjából a legnagyobb akadályt.
Mozgósít az RMDSZ
Budapest. Az RMDSZ bizonyosan bekerül a bukaresti parlamentbe a november végi választásokon – mondta a romániai magyarság körében lebonyolított, úgynevezett urnás előválasztások sikere alapján Markó Béla tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Négypontos EU-terv
Jeruzsálem/Brüsszel. Jövő májusban kezdi meg Izrael a Gázai övezet kiürítését – jelentette be Ariel Saron a kneszet külügyi és védelmi bizottságának tegnapi ülésén. A Háárec napilap szerint az izraeli kormányfő közölte, a kiürítést május 25-én kezdik majd meg, és 12 héten belül befejezik.
Amerikai áldozatok
Ramádi/Bagdad. Tizenöt nemzeti gárdistát öltek meg tegnapra virradóra az iraki–szíriai határ közelében fekvő Kaim településen. Ramádi város rendőrsége táviratban értesült a rendőrőrs elleni fegyveres támadásról, amelynek elkövetői ismeretlenek. Az akció körülményeiről egyelőre nincs információja a rendőrségnek.
Magyar kap egy csúcstisztséget?
Belgrád. Nem kizárt, hogy magyar és magyarul beszélő parlamenti elnöke, illetve kormányfője lesz a Vajdaságnak.
Merényletet terveztek az EP ellen
Luxemburg/London. Az Európai Parlament elleni terrortámadás tervezésével gyanúsítanak egy iszlámista csoportot Luxemburgban.
Megkezdődött a visszaszámlálás
Washington. George Bush elnök szélsőséges liberális politikusnak nevezte John Kerry szenátort, aki viszont óriási költségvetési deficit felhalmozásával és a középosztály cserbenhagyásával vádolta ellenfelét. Az elnökjelöltek harmadik, egyben utolsó televíziós vitáját helyi idő szerint szerda este tartották.
Liška az afganisztáni kontingensről
Pozsony. Juraj Liška védelmi miniszter szerint Szlovákia nem zárkózik el a gondolattól, hogy az Afganisztánban állomásozó csapataink a NATO fennhatósága alá kerüljenek.