Komárom. Öt perccel a mérkőzés vége előtt a komáromi szurkolók már kifejezték óhajukat, hogy nagyon szeretnék ha csapatuk három számjegyű győzelmet aratna. A 35. percben az eredményjelzőn már a 90-es eredmény világított a komáromi oldalon, és több mint harmincpontos volt a Duna-partiak előnye.
Keresés
Botrány a Téglamezőn
Pozsony. Nyitrai szurkolók zavarták meg a II. liga slágermérkőzését, a Slovan–Nitra összecsapást. Az első félidő közepe táján a vendégszurkolók egy csoportja erőszakkal bejutott a stadionba és igyekezett verekedést provokálni.
Simon távozott Szencről
Dunaszerdahely. Simon Gyula már nem a szenci Koba futballistája. A 38 éves, egykori sokszoros válogatott középpályás nem is utazott a csapattal a tegnapi, aranyosmaróti bajnokira. „A fizetések és a győzelmi prémiumok helyett rendre csupán ígéreteket kaptunk. Betelt a pohár, elegem van a hitegetésekből.
Magabiztos győzelem
Pozsony. Elsöprő lendülettel kezdték a bacsfaiak a privigyeiek elleni hazai bajnokit, s a helyzetek alapján, 20 percnyi játék után 4:0-ára is vezethettek volna. Figura kapus azonban bravúrt bravúrra halmozott.
Van még mit javítani
Bécs. Mindössze egy mérkőzését tudta megnyerni a szlovák női kézilabda válogatott az osztrák fővárosban rendezett nemzetközi megmérettetésen. A győzelmet a bécsi Hypo Niederösterreich csapata szerezte meg, amely egy találkozón sem talált legyőzőre.
Hajtóvadászat Rák ellen
Pozsony. Folytatta sikersorozatát nyitrai együttes, a listavezető a Slovan otthonában is begyűjtötte a három pontot.
Rák Róbert, a vendégek mesterlövésze (13 találattal vezeti a góllövőlistát) így látta a találkozót.
DAC: nézőriogató játék
Dunaszerdahely. A látottak alapján leszálló ágban vannak a II. ligás dunaszerdahelyiek az őszi idény hajrájában. A nyitrai hidegzuhany után hazai pályán okoztak újabb csalódást szurkolóiknak a hitehagyottan futballozó sárga-kékek.
Ön szerint az MKP-székház elleni támadás a magyarellenesség megnyilvánulása?
Ebben az országban a szlovák–magyar viszonyt bármikor fel lehet borzolni. A kérdés csak az, ezúttal milyen szándékkal robbantották a füstbombát. Noha az igazi okot nem tudhatom, de a sejtésem az, hogy az elkövetők ezzel a cselekedetükkel azt kívánják tesztelni, a sajtó hogyan tálalja ezeket az akciókat.
Felújítják az óvodát is
Sókszelőce. A falu önkormányzata már többször próbált pályázat útján pénzt szerezni különféle projektek megvalósításához, de az elbírálásnál valahogy mindig kimaradt a támogatottak közül – tájékoztatott Mandák Igor polgármester. Ennek ellenére saját erőből faluszépítési és felújítási munkákat folytatnak.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
A hasán találta el a golyó
Nagykapos. Alaposan öszszekülönböztek szombaton este két konkurens roma csoport tagjai. A hangos szóváltást tettlegesség követte, és a banda valamelyik tagja három lövést adott le. Az egyik golyó egy 26 éves férfi hasába fúródott.