A pornószínésznő a szívén viseli az énekesnő sorsát. Úgy érzi, sok közös dolog van bennük, ezért találkozót kért Zalatnaytól, hogy vigaszt nyújthasson neki. Az énekesnőt szeptember 23-án ítélték jogerősen három évi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre.
Keresés
Verseny közben vesztette el szeretteit a milliárdos csapatfőnök
Fiát, bátyját és két unokahúgát veszítette el vasárnap egy repűlőgép-szerencsétlenségben Rick Hendrick, az egyik legsikeresebb NASCAR-csapata tulajdonosa.
Példátlan sikert ért el Vágó István
Az elmúlt három és fél év legnézettebb tévéműsora volt az október 23-án este sugárzott Legyen ön is milliomos, amelynek különkiadását több mint hárommillió ember választotta esti kikapcsolódásnak.
Nevesítetlen földek a Nagyszombati kerületben
A Nagyszombati kerületben a nevesítetlen földek tulajdonosainak száma 150 ezerre tehető. Az első ötvenezer teljes listája (7 MB) itt letölthető, a csomagolt, zip-fájl (1,5 MB) pedig itt érhető el.
Naiv Ágicát "dörzsölt" Leo kísérgeti
Sok víz lefolyt már a Dunán, mióta az VV3-as Ágica és Leo először találkozott. Sok minden történt azóta: szerelem, barátság, veszekedések.
MAGYARORSZÁG – RÁDIÓS LISTA
Helyezés Múlt hét Hetek a listán Előadó Dalcím Csúcspozíció Kiadó
1. 1. 13. Alcazar This Is The World We Live In 1. BMG
2. 2. 17. Despina Vandi Opa Opa 2. CLS
3. 4. 18. Club 54 Mégegyszer 1. Universal Music
4. 5. 11. Roméo & Juliette Les Rois Du Monde 2. Universal Music
5. 9. 39.
MAGYARORSZÁG – LEMEZELADÁSI LISTA
Helyezés Múlt hét Hetek a listán Előadó Lemezcím Csúcspozíció Kiadó
1. Új! 1. Oláh Ibolya Egy sima, egy fordított l 1. BMG Hungary
2. Új! 1. Ákos Az utolsó hangos dal 2. Falcon-Warner
3. 1. 4. Matyi és a Hegedűs 50 pengő 1. EMI
4. 4. 19. Musical Roméo & Juliette l 1. Universal Music
5. 2. 4.
Szenzáció: Oláh Ibolya megelőzte Ákost!
Az elmúlt években, ha Ákos új albummal jelentkezett, az eladási összesítés élén debütált vele. A rajongók megrohamozták a boltokat, így a konkurenciának esélye sem volt. Ezúttal azonban másképp alakult.
HĺRSZOLGÁLAT
Ozzy Osbourne független lemezei
A világhírű rocker rövidesen piacra dob egy négy cédéből álló csomagot. A korongokról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy az egyiken klasszikus slágerek saját átdolgozásai szerepelnek.
Skótok a világsiker küszöbén
A környékünkön még kevésbé ismert, viszont az angolszász országokat, Japánt és Észak-Amerikát már meghódította a skót Franz Ferdinand. A szakemberek szerint a kvartett a következő évek sztárzenekara lehet.