Készültség a határövezetben
Szöul. A legmagasabb fokú készültséget rendelték el a két Koreát elválasztó határt védő dél-koreai katonai alakulatoknál. Tegnap ugyanis felfedezték, hogy egy helyen átvágták a határon állított szögesdrót akadályt.
Keresés
RÖVIDEN
Harcias keményvonalasok
Teherán. Az urándúsító program folytatására kényszerítené az iráni kormányt az a törvényjavaslat, amelyet a teheráni parlamentben többségben lévő keményvonalas képviselők tegnap terjesztettek elő.
Kárpótolt nedzsefiek
Bagdad. Egy iraki felkelőcsoport tegnap internetes honlapján bejelentette, hogy túszul ejtette az iraki nemzeti gárda tizenegy katonáját, és képeket közölt a gárda egyenruháját viselő túszokról. Az Anszár asz-Szunna Hadsereg közlése szerint a katonák a Bagdad és Hilla közötti országúton estek a fogságába.
Nem indulhat az erdélyi MPSZ
Bukarest. Nem vehet részt a november végi romániai választásokon az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), mivel a román Országos Választási Iroda (BEC) elutasította a szervezet támogatóinak aláírásait tartalmazó, múlt héten benyújtott listákat.
Lesz ügydöntő népszavazás
Budapest. Elutasította a kettős állampolgárság ügyében ügydöntő népszavazást elrendelő országgyűlési határozat ellen benyújtott kifogásokat tegnap a magyar alkotmánybíróság. Ezzel helybenhagyta a parlament szeptemberi egyhangú döntését, amellyel ügydöntő népszavazást rendelt el a kettős állampolgárság ügyében.
Újabb engedmények
Strasbourg. Az idén júniusban újraválasztott Európai Parlament eddigi legfontosabb szavazását tartják ma Strasbourgban: a testületnek azt kell eldöntenie, hogy jóváhagyja-e az új EU-bizottság összetételét, s az megkezdheti-e november elsején munkáját.
RÖVIDEN
Nem kapnak tizennegyedik fizetést
Pozsony. Jövőre sem kapnak tizennegyedik fizetést a bírók és az ügyészek – döntött tegnap a parlament. Az ezzel kapcsolatos kormányjavaslatot 78 képviselő támogatta.
Elsüllyesztett jogszabály
Pozsony. Kijavíthatatlan hibákat tartalmaz az egyházi restitúciós törvény, ezért eltűnik a „parlamenti süllyesztőben”: az elnök által visszaadott normát nem tűzik többé napirendre, egyszerűen megfeledkeznek róla.
Olcsóbb járműbiztosítás?
Pozsony. Olcsóbb kötelező gépjármű-biztosítást javasolnak az ANO képviselői. Ezt elsősorban a biztosítási csalások csökkentésével szeretnék elérni. A polgárok már 2006-ban jelentősen megéreznék a változást: a kötelező felelősségbiztosítás ugyanis 5%-al csökkenne – mondta Jirko Malchárek, az ANO alelnöke.
Kergethetik a határsértőket
Pozsony. Új hátizsákokat kapnak a szlovák–ukrán határövezetet védő határőrök. A schengeni rendszer védelméhez így a belügyminisztérium megtette az első lépést. A hatszáz hátizsák ára 14 022 euró, azaz darabonként 23,37 euróba kerülnek – tájékoztatta lapunkat Ľubomíra Miklovičová, a belügyminisztérium munkatársa.