Egy bevezető tanulmány eredményei szerint a mézelő méhek hasonlóképpen reagálnak az alkoholfogyasztásra, mint az ember.
Az Ohio Állami Egyetem kutatói, Julie Mustard és Geraldine Wright az etanol hatásait vizsgálták mézelő méheknél.
Egy bevezető tanulmány eredményei szerint a mézelő méhek hasonlóképpen reagálnak az alkoholfogyasztásra, mint az ember.
Az Ohio Állami Egyetem kutatói, Julie Mustard és Geraldine Wright az etanol hatásait vizsgálták mézelő méheknél.
Szeretkezés közben gurult le autójával egy szikláról egy argentín házaspár Mendozában.
A rendőrség szóvivője szerint csak a szerencsén múlott, hogy az egymásba felejtkező páros egyik tagja sem szenvedett súlyos sérülést, hiszen több, mint száz métert zuhantak a híres "Szerelmesek sziklájáról".
Nem lehetett megmenteni az életét annak a tizenéves fiúnak, aki kedden délután felgyújtotta magát a Vas megyei Szelestén. Az eddigi adatok szerint a 18 éves fiatalember folttisztító benzinnel öntötte le magát a saját házuk udvarán, majd egy öngyújtóval lángra lobbantotta ruháját.
Néhány nappal az elnökválasztások előtt az amerikai magazin 80 évre visszanyúló történetében először az egyik jelölt mögött sorakozott fel.
Elképzelhető, az Európai Bizottság tagjává jelölt volt cseh miniszterelnök magyarázatot kér a bel- és igazságügyi posztra jelölt olasz Rocco Buttiglionétól annak Špidla állítólagos kommunista múltjára vonatkozó kijelentését illetően – közölte a cseh biztosjelölt szóvivője.
A napokban a Vatikán hivatalosan is bemutatta mintegy 524 oldalas „doktrínáját”, mely olyan témákat taglal, mint a megelőző háború, a világbéke, a halálbüntetés, a globalizáció, a szabad piac, a munkavállalók jogai, a terhességmegszakítás és egyebek.
Irán fokozatosan hasonló helyzetbe manőverezi magát, mint amilyenben Irak volt közvetlenül a háború előtt. Teljesen egyértelmű, hogy időre játszik, a húzd meg, ereszd meg taktikáját alkalmazva egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a teheráni vezetők.
Ha lenne a Szlovák Televízióban Survivor, akkor valószínűleg Mikuláš Dzurinda jó eséllyel indulhatna.
Bózsing Csaba huszonhat esztendős vízkeleti olvasónk utólag már bánja, hogy kihagyta játékunk első fordulóját, hiszen jóval előrébb tarthatna az összetett versenyben, jelenleg 77 pontos. Kezdetben alacsony pontszámokkal araszolt előre a ranglétrán, az utóbbi hetekben viszont formába lendült. E héten nyerteseink egyike.
FŐDĺJ: 40 ezer korona értékű, üdülésre beváltható utalvány
Miért játszanak az őszi idényben?
1. DĺJ: háztartási gépek – 20 ezer korona értékben
2. DĺJ: háztartási gépek – 10 ezer korona értékben
3. DĺJ: digitális fényképezőgép
A LEGJOBBAN TIPPELŐ HÖLGY DĺJA: márkás kozmetikai csomag – 10 ezer korona értékben