Már tíz éve annak, hogy városunkban, Komáromban, megnyitotta kapuit egy katolikus iskola, a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola. A kezdetek – kezdetén igen sok bajjal, vesződséggel, ellenségeskedéssel kellett szembenéznie az induló iskolának.
Tiszteletre tanítanak
A hasonlóság a többi iskolával csak annyi, hogy ők is nagy szorgalommal igyekeznek megfelelni a megrendelőnek, a szülőnek és igyekeznek gyarapítani a használók, a diákokét tudását. Eddig a közös az állami és egyházi iskolákban. Munkámból és munkatöltetemből kifolyólag ebben a tanévben is jártam az iskolában, ahol tudásszint-felmérőt írattam az 5. és a 9. osztályban. Az eredmény főleg az 5. osztályban magyar nyelv és irodalomból kiváló. Amire még felfigyeltem, az az iskola programja, amely a következő tűzte ki célul: „a diákokat korszerű és a gyakorlatban felhasználható tudással ellátni. A tanulókat az igazság tiszteletére, a jóságra, az esztétikai fogékonyságra nevelni”. Amit még fontosnak tartanak: „a növendékeket megtanítani az árral szemben úszni, ha kell.”
Ebben az iskolában tanító, diák az árral szemben halad, ha kell. Még akkor is, ha a tömeg másképp gondolkodik körülöttünk, az élet meghatározó momentumaiban. Tudva azt, hogy az életben nem mindig az a helyes, ami könnyű és olcsó. Meggyőződésük, hogy aki az árral úszik, lefelé halad. Tudatják a diákokkal, hogy gyáva ember az, aki meggyőződéséért nem tud kellemetlenséget elviselni.
Ebben az iskolában a diákkal tudatosítják, hogy a hitvalló hűség az emberi jellem legszebb vonása. Ebben a tudatban nevelik, oktatják tanulóikat a komáromi Marianumban. Nézetem szerint ebben különbözik az állami iskolától.
A szerző tanfelügyelő
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.