Óvónőnek lenni – hivatás. Jó óvó néninek lenni – kihívás. A mai gyerekek nagyon sok mindent tudnak a világról. Kíváncsiak, kérdeznek, válaszokat várnak. Szeretik az újat, az ismeretlent.
Természetvédelem az oviban
Ha el akarjuk vinni a gyermekeket egy többnapos kirándulásra, az nem kevés anyagi ráfordítást igényel, s ez sok család számára gondot jelent. Az óvoda, ahol óvónőként dolgozom, egy kis falu – Nemeskajal – óvodája. Az itt élő családok többsége számára szintén elérhetetlen lenne egy több ezer koronába kerülő erdei óvoda. Éppen ezért óvodásaim számára kidolgoztam egy erdei óvodaprogramot, amely mindenki számára elérhető.
Földtündér mondta
A kéthetes projektet október első két hetében valósítottuk meg óvodánkban a szülők segítségével. A program keretét 5 mese adta. Mindegyik mese egy-egy konkrét témával foglalkozott: a világegyetemmel, évszakokkal, állatokkal, növényekkel, természetvédelemmel. Minden témakörhöz más-más játék, mese tartozott. A meséket kétnaponta a Földtündér mondta a gyerekeknek, majd két napig az adott témával foglalkoztunk. Sétáink, kirándulásaink során terményeket gyűjtöttünk, kísérleteztünk, fényképeztünk, „vulkánt” készítettünk, kirándultunk a vágkirályfai farmra, az utolsó napon pedig a szülőkkel együtt töklámpásokat faragtunk.
A gyerekek nagyon élvezték a hétköznapok rendhagyó menetét. Minden gyerek tudta, ő most természetoviban van. Sokat beszélgettek a Földtündérrel, elmesélték neki, mit tapasztaltak, tanultak. Nem kellett elszakadniuk a szüleiktől, otthon, a saját falujukban voltak. Mégis minden nap egy kicsit más volt, mint a „hétköznapi” megszokott óvodai nap.
Úgy érzem, sikerült elérnünk a célt: a természetben, amelynek mi is részei vagyunk, naponta felfedeztük a szépet, a harmóniát. Megtanultuk tisztelni, védeni környezetünket, hogy az élettelen és élő társainkat nem szabad értelmetlenül elpusztítani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.