Tankó László hetvenéves

Az 1934. december 21-én született rimaszombati ifjú viszontagságos középiskolai évei (gondoljunk csak a negyvenes évek végének nemzetiségi jogfosztottságára), majd egyetemi tanulmányai, meg rövid nagymegyeri pedagógusi kitérője után az ötvenes évek elején Pozsonyba érkezett. Tankó László, az irodalomtudományok kandidátusa 1953-tól 2000-ig mindössze egyetlen munkahelyen dolgozott: előbb a Pedagógiai Kutatóintézet, majd később ennek jogutódja, az Országos Pedagógiai Intézet tudományos munkatársa volt. Elsősorban a magyar irodalomtanítás szakmai törekvéseit egyengette, s ennek kapcsán rengeteg cikket, tanulmányt, vitairatot jelentetett meg, sőt kandidátusi disszertációja is ebben a tárgykörben fogant.

Sokrétű és szerteágazó munkásságából emeljünk ki néhány figyelemre méltó eseményt. A hetvenes évek legelején társszerzőként érettségi segédkönyvet állított össze. Ez a kiadvány, amelynek ő az irodalomtörténeti felelőse volt, az érettségi vizsgák alapos elemzésén alapult, valamint a pedagógusokkal történt konzultáció alapján született. 1976-tól kezdődően kézi szótárak szerkesztésében vett részt. Ezek a szlovák–magyar kétnyelvű szótárak nemzedékek egész sorának segítettek a tájékozódásban, hiszen itt minden kiadás több száz aktuális kifejezéssel bővült. A szótárszerkesztés mellett társszerzője volt azoknak a középiskolák egyes évfolyamai számára készült irodalomtörténeteknek, amelyeket még ma is haszonnal forgathat a tanulóifjúság. Nagyon érdekesnek tűnt a Hiányzó szemelvények című gyűjteményes „antológia”, amely elsősorban az 1989 előtt elhallgatott szerzők műveiből közölt szemelvényeket, hogy az immár megújulni kívánó magyar irodalomoktatás bátrabban idomulhasson a mai kor követelményeihez. Ekkor jelentek meg nálunk először szöveggyűjteményes formában Nyírő József, Márai Sándor vagy Sütő András műveinek részletei.

Tankó László sokat foglalkozott a multikulturális nevelés kérdéseivel. Több tanulmánya is felhívta a figyelmet erre a sajátos, a globalizáció időszakában egyre inkább figyelemre méltó jelenségre: egymás megismerése nélkül semmire sem megyünk. Tudományos munkatársként mindenkor segítségére volt a fiatalabb nemzedéknek. Jó szóval és tanáccsal irányította a pedagógiai-tudományos feladatok teljesítését. Országos konferenciákon sokszor durván és alaptalanul megvádolták az irodalomtanítással kapcsolatos véleményeiért, de ő akkor is töretlenül hangoztatta elképzelését... Tollal perelt a hangoskodó percemberkék ellen. A csehszlovákiai és szlovákiai pedagógiai kutatás immár megkerülhetetlen az ő tevékenysége, munkásságának megismerése nélkül.

Tankó azonban ma sem nyugszik. Tovább dolgozik szerkesztendő szótárain, s ebbe a munkába bevonja fiatalabb pályatársait is. Tisztelt tanár úr, hetvenedik születésnapja alkalmából kívánunk önnek jó erőt, egészséget és további munkasikereket. Soha ne lankadjon kezében a toll, amely idáig is fürgén rótta a sorokat! Úgy dolgozzon továbbra is, mintha örökké élne! (kvj)