Szörnyeteg lakik a gyerekszobában

Mit tegyünk, ha a gyerek meg se hallja, amit kérünk tőle, kinevet bennünket, ha megfenyegetjük, s eközben egyre agresszívebb. Nehéz szembenézni a nevelési csőddel, pedig napjainkban ez egyre több családban bekövetkezik.

Valójában a családon belüli hatalmi harc része, hogy a szülők csúfos kudarcukat látva, megállapítják, már nem tudnak mit kezdeni a gyerekükkel. Ijesztő és az érintettek számára szégyenletesnek megélt helyzet, amit az esetek többségében kínosan titkolnak a külvilág előtt. „Jaj, csak senki meg ne tudja, hogy a gyerekem milyen durván beszél velem, már nem használ sem a kérés, sem a fenyegetés, sem a könyörgés”.

Ez a helyzet részben azzal magyarázható, hogy a „modern” nevelési elveket követve, sok szülő jószerivel mindent megenged a gyereknek, azaz „a lovak közé dobja a gyeplőt”. Csakhogy az így nevelt gyerekek egy része pokollá teszi a család életét, zsarnokoskodik a kisebb testvérével, dührohamokat kap, ilyenkor kárt okoz a lakásban, hanyatlik az iskolai teljesítménye és nem lehet vele idegenek előtt mutatkozni. Miként lehet megfékezni ezt a 10-12 éves zsarnokot?

Egy izraeli pszichológus, Haim Omer – olyan magatartásra tanítja meg a súlyosan agresszív gyerekek szüleit, ami sok vonatkozásban a nagy indiai politikus és filozófus – Mahatma Gandhi – erőszakmentességére emlékeztet. A kezelhetetlen gyerekek szüleinek is nagy kitartásra, elszántságra és mindenekelőtt erőszakmentességre van szükségük, ha meg akarják változtatni az elviselhetetlenné vált családi légkört. A módszer lényege, hogy gyerek agresszív magatartásának úgy állnak ellent, hogy közben ők maguk nem alkalmaznak erőszakot, és nem is fordulnak el a gyereküktől. Ahelyett, hogy a gyerek agresszivitását büntetnék a saját magatartásukkal ennek az ellenkezőjét mutatják föl. Vegyünk egy konkrét példát: a tízéves gyermek órák óta dühösen csapkod a szobájában, nem hajlandó elkészíteni a leckéjét, és azzal fenyegetőzik, hogy széttépi a tankönyveit, ha nem kapja vissza a büntetésként elkobzott számítógépét. Az erőszakmentes módszer szerint a szülő elfoglalja a gyerekszoba bejáratát, majd röviden és világosan elmondja csemetéjének, mi az, amit elfogadhatatlannak tart. Várja a gyerek javaslatait, miként lehetne a jelenlegi helyzetet megváltozatni. Eközben nem tesz szemrehányásokat, nem vádaskodik, és főleg nem fenyegetőzik. Ha a gyerek nem reagál, akkor akár két órán keresztül is ott áll az ajtóban. Azután elhagyja a szobát azzal a megjegyzéssel, hogy sajnos nem jutottak el a megoldásig. A következő nap – feltételezve, hogy a dühkitörés megismétlődik – megismétli ugyanezt, és ez így folytatódik egészen addig, amíg valamilyen konstruktív, közös megállapodásra nem jutnak.

Ha attól kell tartani, hogy a gyerek nekitámad a szülőnek, ajánlatos megkérni egy rokont, vagy jó ismerőst, hogy a szomszéd helyiségben kísérje figyelemmel az eseményeket, és szükség esetén közvetítőként lépjen közbe. De még ilyenkor sem szabad bántalmazni vagy szidalmazni a gyereket, a szülőknek csak saját maguk megvédése megengedett. Nagyon fontos szabály, hogy ne mutassunk se dühöt, se részvétet a gyerek irányában, és legfőképpen kerüljük a békítő gesztusokat. Eszünkbe se jusson bocsánatot kérni tőle, amiért ilyen határozottan és szokatlanul viselkedtünk. Ennek a kétségkívül szokatlan módszernek az a célja, hogy a családban zajló hatalmi harc felfüggesztésével megteremtsük egy egészségesebb gyerek-szülő viszony lehetőségét. (tm, he)