Iskola utca

Szondy György Emléktúra az ipolysági Szondy Gimnáziumban

2022. szeptember 7-én újra sor került az ipolysági Szondy György Gimnázium évenként megrendezett emléktúrájára.
Iskola utca

2022. szeptember 29. 21:00

Szondy emléktúra
A szondys gimnazisták a drégelyi hősök előtt tisztelegtek (Fotó: SZGYG)

A túrán részt vett gimnáziumunk minden évfolyama, továbbá három pedagógus: Csáky Csinger Alexandra és Koháry Veronika tanárnő, valamint Béres Gábor tanár úr kísért bennünket. Az utóbbi két esztendőben a pandémia meghiúsította a szervezést, így az ez évi rendezvényen három osztályunk is első alkalommal vehetett részt. 8.00-kor szálltuk fel a buszra, majd egy rövid út után Drégelypalánkon, a Vár utcában álltunk meg.

A Schaffer-kút tisztására vezető 2,8 kilométeres útszakaszt fél óra alatt tettük meg, ott elfogyasztottuk az elemózsiánkat, és felkészültünk a túra legmegterhelőbb részére. Egy 2,5 kilométer hosszú, meredek emelkedőkben gazdag ösvény választott el minket a célunktól. Az első dombokat könnyűszerrel másztuk meg, azonban az egyenes, 35 fokos emelkedők többeknek gondot okoztak. Szerencsénkre nem esett nagyobb eső, így a sár nem nehezítette a dolgunkat. A táv utolsó egyharmadát magunk határoztuk meg, egy rövidebb és egy hosszabb útvonal közül választhattunk. 10.00 körül az utolsók is megérkeztek a középkori erősségbe, ahol 20 perc szünetet tartottunk.

Miután kifújtuk magunkat, elkezdődött a megemlékezés. Fehérváry Anna (2. A) utasításai alapján közösen felolvastuk Arany János Szondi két apródja című balladájának néhány versszakát. Ezután az én történelmi összefoglalóm következett: felvázoltam a 470 évvel ezelőtt történteket. Az eseményt koszorúzással zártuk, az emlékezés koszorúját Gajdács Zsuzsanna (4. A), Lőrincz Pál (4. A) és jómagam helyeztük el a drégelyi hősök emléktáblája mellett. Az esemény a himnusz eléneklésével zárult.

Számomra és az osztályom számára csapatépítő élmény volt, hiszen nekünk kevés jutott az utóbbi években az önfeledt örömökből és a közös kalandokból. Az első osztályosok megismerkedhettek újdonsült iskolatársaikkal, a negyedikesek pedig közösen tekinthettek le a vár fokáról a kitárulkozó messzeségbe, még egyszer utoljára.

Pásztor Tamás,

a gimnázium harmadikos diákja

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hegerkormany

Rendkívüli ülés a kormányváltásról

Juraj Šeliga

Šeliga azt veti az SaS szemére, hogy nincs B terv

Peter Pellegrini

A Hlas képviselői a kormány leváltására fognak szavazni

alma k

Ne hámozzunk meg minden zöldséget és gyümölcsöt!

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

fd

KVÍZ: Narvál, okapi... Milyen állatokat rejtenek a következő nevek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.