Párbeszéd az iskolával

Közeledik az iskolaválasztás, a leendő első osztályosok beíratása. A szülők lázasan válogatnak, tájékozódnak, igyekeznek a legrokonszenvesebb helyet kiválasztani.

Döntésükbe minden bizonnyal nem csak olyan objektív tényezők szólnak bele például, hogy hol van az iskola, vagy milyen speciális osztályokat indít. Az intézmény szellemisége és a leendő osztályfőnök személye legalább ennyire fontos. Az iskolai oktatás alapvetően egy szolgáltatás ugyan, mégsem olyan, mint amikor az autónkat beadjuk a szervizbe. A tanár nem pusztán egy iparos, akit felbérelünk egy munkára. Az autószerelő akkor is jó munkát végezhet, ha nem tud semmit sem rólunk, vagy arról, hogyan s mire használjuk a gépkocsit otthon. A pedagógus munkája azonban nagyon személyes, hiszen korántsem csak arra terjed ki, hogy az órákon a tananyagot fennhangon ismertesse. Egyéni tulajdonságai, értékrendje is belejátszik abba, hogy milyen célokat tűz a gyerekek elé, mit és hogyan büntet vagy jutalmaz, hogyan bánik a gyermekünkkel.

De a gyerekek sem egyformák; nem mindenkinek pont a mi csemeténk lesz ösztönösen a szíve csücske. Az iskolai szabályoknak, a tanároknak és az osztályközösségnek sok szempontból kiszolgáltatott gyermek érdekeit nekünk is képviselnünk kell. Nem mindegy azonban, hogyan fogunk a feladathoz. Könnyebb dolgunk lesz akkor, ha a pedagógusban nem ellenfelet, hanem gyermekünk nevelésében munkatársat, együttműködő partnert látunk, és igyekszünk személyes viszonyt kialakítani vele.

Az első találkozással ne várjunk tehát addig, amíg már levélben hívatnak! Ha mindkét szülő nem is, legalább az édesanya minél hamarabb mutatkozzon be az osztályfőnöknek. Bátorítsuk a tanárt arra, hogy minden felmerülő problémával forduljon hozzánk, az iskola kéréseit, esetleges panaszát nem fogjuk zaklatásnak venni! Épp ellenkezőleg: tudjuk, hogy azért keresnek minket, mert a segítségünkre számítanak! Ha az egész év folyamán aktív beszélő viszonyban vagyunk az iskolával, a szülői értekezleten felvetett problémák vagy a bizonyítvány sem ér majd minket váratlanul.

Számos tanár és iskola úgy gondolja, elegendő, ha időről-időre beír valamilyen üzenetet a gyerek ellenőrzőjébe, vagy az aktuális híreket kifüggeszti a faliújságra. Pedig a valódi kommunikáció mindig kétoldalú: nemcsak közlésből, de meghallgatásból is áll. Ha gondjaink, kérdéseink lennének a pedagógushoz, de a szülői értekezlet, vagy fogadóóra időpontja még messze van, jelezzük, hogy valamikor beszélni szeretnénk vele. Kevés olyan nevelő van, aki egy ilyen kérés elől elzárkózik, ha nem órakezdéskor vagy az ebédszünetében zaklatjuk vele. A személyes találkozás azért is fontos, mert az összes anyuka és apuka számára tartott szülői értekezlet többnyire az egész közösséget érintő kérdésekről szól, és előre meghatározott napirendet követ.

Ráadásul ezek a gondok nagyon személyes természetűek is lehetnek. A szülő helyesen teszi, ha gyermeke életének fontos változásairól, nehézségeiről tájékoztatja a pedagógust. Másképp ítélik meg annak a tanulónak a roszszalkodását vagy átmeneti teljesítményromlását, akinek épp válnak a szülei vagy meghalt a nagymamája. A többi gyerek szüleire nem tartozó, bizalmas információ lehet az is, hogy gyermekünk éjjelenként néha bepisil vagy fél a sötétben, ugyanakkor kellő magyarázattal szolgálhat az osztályfőnöknek arra, miért nem kellene erőszakosan kapacitálnia a kicsit, hogy mindenképpen vegyen részt az osztálykiránduláson. (n, he)