Tíz olimpikon, köztük az athéni játékokon ezüstérmes kanadai Barney Williams vesz részt a március 27-ei, hagyományos Oxford-Cambridge evezősversenyen.
Okos evezősök
Tíz olimpikon, köztük az athéni játékokon ezüstérmes kanadai Barney Williams vesz részt a március 27-ei, hagyományos Oxford-Cambridge evezősversenyen. A Temzén, a brit főváros két városrésze, Putney és Mortlake közötti 6,7 km-es távon sorra kerülő párharc során a cambridge-iek között lesz az ausztrál Tom Edwards, a német Bernd Heidicker és Sebastian Schulte, a brit Tom James, valamint az amerikai Luke Walton, míg az oxfordi egységet a brit Robin Bourne-Taylor és Andy Triggs Hodge, az amerikai Jason Flickinger és Chris Liwski, valamint Williams erősíti majd. Ők valamennyien ott voltak az athéni játékokon. A viadalt 176 éve rendezik meg: hetvenegy alkalommal oxfordi, hetvennyolcszor cambridge-i győzelem született, míg egyszer – 1877-ben – holtverseny volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 05.18.
A határsértés erotikájától a frazémákig
2016. 12.08.
Marad a káosz a párkányi iskola utcában
2009. 03.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.