Nincs pénz a gyerekre?

Félreértés ne essék! Nem vonom kétségbe az alapiskola oktató feladatát, de meg vagyok győződve arról, hogy a gyermekek érdekét, védelmét csakis a munkáltató – műveltető, minden gyermek számára napi sikerélményt biztosító, ezáltal léleképítő, egész napos „nevelő iskola” szolgálja.

Hogyan tovább?

Csökkenteni kell (minél előbb) a kötelező órák számát és a tananyagot. Azokkal értek egyet (másutt már van rá példa), akik az alapiskola felső tagozatán az ún. „integrált”, azaz összevont alaptantárgyakban: tudomány világa (matematika – fizika – vegytan), természet világa (természetrajz – földrajz – vegytan), művészet világa (irodalom – képzőművészet – zene) gondolkoznak. Az egész napos iskolában az alaptantárgyakat, a nyelveket stb., a délelőtti órákban tanulják. A regenerálódást szolgáló szünetet követően, délután pedig a kötelezően választható, vagy nem kötelező tantárgyak (sportjátékok, néptánc, társastánc, karének stb.), szakkörök (matematika, fizika, számítástechnika, stb.), érdekkörök, tanfolyamok (báb, színjátszás, technika, stb.) keretén belül mérhetik fel a gyerekek, mire képesek, valósíthatják meg önmagukat. A délutáni foglakozások mennél sokrétűbbek, annál hatékonyabban segítik a gyerek helyes pályaorientációját, pályaválasztását, a szabadidő hasznos kitöltését és szórakozásukat is.

Szenvedélybeteg gyerekek

Megdöbbenve olvastam egy helyen, hogy megnőtt a tíz év körüliek öngyilkossági kísérlete. Naponta halljuk, olvashatjuk, egyre több a depressziós, a szenvedélybeteg gyermek, az alkoholnak, kábítószernek hódoló fiatal. Tapasztaljuk, hogy nem sokat érnek a megelőzésre irányuló bürokratikus (alibista) intézkedések, az iskolák drogkoordinátorai, az üres prédikációk, az „ez is megvolt” kipipálható akciók.

Ha az iskola nem köti le a gyereket, ha az utca nevel, nem működhet a megelőzés. Nincs pénz! Nincs pénz a gyerekre – a jövőre! Ez hazugság!

Kodály Zoltánt idézem (1929-ben, a gazdasági válság idejében írta): „Pénz volna itt elegendő, csak nem mindig arra fordítják, amire kellene… Nem az erszény, a lélek üressége a nagyobb baj. S ebből nekünk túlontúl kijutott.”

Az iskoláknak meg kell szabadulni a hatalomhoz mindmáig görcsösen ragaszkodó, üres lelkű bürokráciától, amely nem teremt feltételeket, nem hagy időt, teret, szabadságot a pedagógus és a gyerek közti partnerkapcsolat kiépítésére, s a mindennél fontosabb (érzelmi) nevelésre. Az iskolát a „szakmának” kell irányítania.

Új kezdeményezések

A szülők számára megnyugtató lehet, hogy a szakma, a gyermekszerető pedagógus-társadalom behatóan foglalkozik a gondokkal. Pedagógiai napok, nyári egyetemek keretén belül új, már másutt bevált módszerekkel, munkaformákkal vértezik fel magukat. Bizonyára minden szülő tapasztalja, iskoláinkban mindenütt vannak új kezdeményezések. A szülőnek bíznia kell a pedagógus-társadalomban. A gyermekek védelemében, gondjaik, nehézségeik leküzdésében elengedhetetlen az iskola és szülő minél szorosabb összefogása, a gyermeket megértő közös segítése.

(A szerző a komáromi Béke Utcai Alapiskola nyugalmazott pedagógusa.)