Mitől félnek a gyerekek?

kisgyermek fokozódó önállósodása, ismerkedése a világgal, miközben még olyanynyira gyámoltalan és védtelen, elkerülhetetlenné teszi, hogy időről-időre akkor is szorongást éljen át, ha szülei a legkörültekintőbben védelmezik is lelki nyugalmát, és semmilyen ijesztő, rendkívüli esemény nem történik körülötte.

Bizonyára sokunk által tapasztalt jelenség, hogy miután a gyermeket valamilyen lelki megpróbáltatás, pl. kórház, ijedtség, kényszerű távollét, stb. érte, egy idő után mintha már nem ennek a negatív élménynek az újra bekövetkezésétől félne. Nem azt panaszolná, hogy „nem kell injekció!”, hanem látszólag érthetetlen módon, egyszer csak elkezd félni a sötéttől, a darazsaktól, vagy az egyenruhás emberektől.

A SZORONGÁS TERMÉSZETRAJZA

A szorongás természetéhez tartozik, hogy az elképzelt veszély valódi tartalma könnyen elfelejtődik, míg a hozzá tartozó félelem a valós élet jól megfogható, konkrét tárgyaira vetül, illetve a dolgok tetszőlegesen tág körére szétterjed.

Olyannyira így van ez, hogy a gyermekkori félelmek tulajdonképpen hozzá is tartoznak a normális lelki fejlődéshez, mintegy szükséges velejárói bizonyos belső érési folyamatoknak. Emiatt a kisgyermeket egyfajta szorongásos készenlét jellemzi, mely a félelem tárgyait ugyan a külvilágból választja ki, a veszélyérzet valódi forrása azonban többnyire a belső fantáziavilág területén keresendő.

GYERMEKNEURÓZIS

Ha a gyermek félelmeinek valamilyen néven nevezhető, konkrét tárgyat talál, (pl. kutyák, villámlás, begipszelt karú emberek, stb.), akkor szorongása csak akkor kerül felszínre, ha ezzel a félelmetes dologgal véletlenül éppen találkozik. Ha kikerülheti, mindenféle óvintézkedéseket tehet ellene, akkor nem szorong. Ha ezek a félelmek nagyon hevesek, szinte pánikszerű menekülést váltanak ki a kicsiből, megnehezítve ezzel a mindennapi élet normális menetét (pl. nem mer elaludni, buszra szállni, az iskolában maradni, stb.) akkor fóbiáról, egyfajta gyermekneurózisról beszélhetünk, melynek gyógyítása pszichológus feladata. A félelem enyhébb, nem kimondottan beteges formáira is igaz azonban, hogy a szorongás tárgya valójában sokszor nem az, amit a gyerek néven nevez, hanem valamely más belső konfliktus. A félelem eltűnése tehát csak ennek az eredeti oknak a megszűnésével vagy megszüntetésével valósulhat meg. De lássuk, mitől félnek a gyerekek leggyakrabban:

RETTEGÉS A SÖTÉTSÉGTŐL

Bizonyára minden szülő tapasztalta már, milyen szívesen játszanak az apróságok „kukucs”, a kicsit nagyobbak bújócska játékot. A „Hol vagyok? Keress meg!” típusú játékok hihetetlen népszerűsége abban rejlik, hogy az anyától való elszakadás izgalmát vegyítik az egymásra találás megkönnyebbülésével és örömével. Nemcsak a szembehunyás vagy az elbújás, de az éjszakai sötétség is szimbolizálhatja a gyermek számára a szeparációt, önmaga vagy a szülő eltűnését, ez pedig – ha nem maga szabályozhatja, mint a játék során – a legfélelmetesebb dolgok egyike a kicsik számára.

HALÁLFÉLELEM

8-10 éves kor táján, amikor a gyermek már van annyira értelmes, hogy kezdi megérteni a halál viszszafordíthatatlanságát, a sötéttől való félelmet gyakran váltja fel a halálfélelem. Az ilyen korú gyerekek az elmúlást valahogy úgy képzelik el, hogy .a halott, bár nem mozdulhat, senkivel sem érintkezhet, és sötétben fekszik, de tudata, érzékelése és emlékezete továbbra is van. ĺgy a meghalás olyan szörnyű magánynak tűnik, melyben az ember minden kapcsolatát elveszti a külvilággal. A haláltól való félelemben tulajdonképpen továbbra is a szeparációs szorongás szimbolizálódik.

SERDÜLŐKORBAN

A haláltól, mint a személyiség tökéletes megsemmisülésétől való félelem csak a serdülőkorban jelenik meg. Ez az időszak az önálló Én fejlődésének, külvilágtól való elhatárolásának, megszilárdításának időszaka. Ezek azok a feladatok, melyek a legnagyobb kihívást, s egyben a legintenzívebb szorongás forrását is jelentik. A haláltól való rettegés sokszor éppen az életben tett első független lépések, az egyedi, mulandó és megismételhetetlen személyiség és életút felvállalásának krízisét fejezi ki. Természetes dolog, hogy miközben a serdülő keresi az élet értelmét, körüljárja a halál gondolatát is. Szakemberhez csak akkor kell fordulnunk, ha a halállal való foglalkozás az életben való részvétel intenzitását csökkenti: ha a fiatal nem készül a jövőre, ha mindig csak az elmúlással foglalkozik, pánikrohamai vannak, vagy esetleg rejtélyes betegségek felbukkanásától fél. Egy biztos: a serdülők halálfélelme leginkább az élet bizonyos aspektusaitól való szorongást fejezi ki, következésképp nem szüntethető meg úgy, hogy félelem értelmetlenségéről beszélünk neki. A személyiség fejlődésével ezt a szorongást ki lehet ugyan nőni, de az is lehet, hogy egy kicsit segítenünk kell gyermekünket abban, hogy jobban megismerje és elfogadja önmagát, és a világban elfoglalt helyét.

VESZÉLYES ÁLLATOK

Az egészen pici, három év alatti gyermekek gyakran félénkek, ijedősek. Ők azonban többnyire konkrét dolgoktól, pl. a szomszédban lakó kutyától vagy a villogó-zörgő kukásautótól szoktak megijedni. Három éves korától azután, ahogy egyre otthonosabban mozog a világban, sokkal kevesebb hétköznapi dologtól ijed meg, félelmei inkább elképzelt vagy mesebeli szörnyekre, veszedelmekre (pl. boszorkány, sárkány, stb.) tevődnek át, a fényképen vagy állatkertben látott vadállatoktól nem fél többé. Ha valamely állattól való ódzkodása mégis fennáll, esetleg rettegéssé fokozódik, akkor szimbolikus félelemről van szó: a szorongás valódi tárgya nem az állat, hanem valami vagy valaki, akit a rettegett állat jelképez. (Különösen valószínű ez egzotikus állatoknál, melyekkel személyes rossz tapasztalata semmiképp sem lehetett a gyereknek.) Lehet ez egy agresszív nevelő, akit a harapós farkas helyettesít, vagy valamilyen szexualitással kapcsolatos félelmetes fantázia, amit például a kígyó jelenít meg gyakran a kicsik képzeletvilágában.

TERMÉSZETI JELENSÉGEK, KATASZTRÓFÁK

A szeretet elvesztésének félelme mellett, a gyerekek szorongását saját szüleikkel kapcsolatos ambivalenciájuk is fokozhatja. Nemcsak a felnőtt haragja lehet félelmetes, de az is, amit maga a gyermek érez. A dühüket nehezen megfékező, indulataiknak kiszolgáltatottabb gyerekek gyakran tapasztalják a kontrollvesztéstől való félelmet: azt az érzést, hogy nem tudnak uralkodni magukon, mindjárt felrobbannak, kárt tesznek másban vagy magukban. Ezt a fajta szorongást kiválthatja, szimbolikusan helyettesítheti bizonyos természeti jelenségektől való félelem. A tűz, az árvíz, a villámcsapás vagy a vulkánkitörés mind-mind hordoznak valami olyan tulajdonságot, ami rokon lehet az önkontroll elvesztésével.

CSIP-CSUP DOLGOK?

A kicsik tehát a legkülönbözőbb, a felnőtt számára nevetségesnek tűnő csip-csup dologtól félhetnek szinte betegesen. A szülő dolga, hogy – miközben persze elmagyarázza, hogy a függöny mögött egészen biztosan nincsenek sárkányok, még éjszaka sem – azért villanyt gyújtson, vagy megfogja a gyerek kezét, amíg a kicsi meg nem nyugszik. Ha azonban ezek az irracionális félelmek felerősödnek, és a gyerek ahelyett, hogy játékában, rajzaiban feldolgozná, inkább megadja magát szorongásainak, és egyre gyámoltalanabbá válik, forduljunk pszichológushoz, hogy a feszültséget okozó belső konfliktusok felszínre kerülhessenek! (gya, he)