Mi a baj a kamaszokkal?

A szülőket többnyire megnyugtatja, ha látják: gyermekük testileg-lelkileg szépen fejlődik, nincs lemaradva kortársaitól, és a könyvekben előírt módon, időben megtanul járni, beszélni, számolni és cipőt kötni. A serdüléssel azonban valahogy sokkal ambivalensebbek vagyunk.

Mintha nem annyira örülnénk a serdülőkori változásnak, inkább félnénk tőlük egy kicsit. Nem csoda, hiszen az addig (viszonylag) könynyen kezelhető, az iskolában iparkodó, szülei véleményét, irányítását megkérdőjelezhetetlen igazságként követő kisiskolás gyermekből egyszer csak mindenen vihogó, szemtelen, engedetlen, tanulás helyett ábrándozó kamasz lesz. Ahelyett, hogy a leckével foglalkozna és a tanító néni elismeréséért versengene a többi gyerekkel, a pad alatt levelezik, iskola után a barátaival csavarog, de ha hazamegy is, órákig lóg a telefonon vagy az interneten ismerkedik.

Leginkább önmagával van elfoglalva, a köldökét nézi, titkos naplót ír, meg borzalmasan rossz verseket. Gyakran szomorú, magányos, ilyenkor azt hangoztatja, hogy az élet teljesen értelmetlen. Szüleivel egyrészt bizalmatlan, elzárkózó, érzelmileg nehezen megközelíthető, másrészt követelőző és telhetetlen. Beiratkozik 25 különböző nyelvtanfolyamra, szakkörbe és sportklubba, de pár hónap után ezek a hobbik abbamaradnak, és átadják helyüket valami újabb hóbortnak. Emellett szemtelen, a szülei bölcsességeit elavult, ostoba, képmutató hülyeségeknek tartja, miközben fekete bakancsot, lila hajat és halálfejes pólót visel.

A kamaszkor új fejlődési szakasza új feladatokat és nehézségeket hoz a gyerekek életébe. A serdülőnek saját maga számára szeretne érzelmileg elfogadható, értelmes tervekkel rendelkező, önálló személynek tűnni. Ehhez azonban előbb-utóbb választ kell adnia azokra a kérdésekre, hogy pontosan ki is ő, mit akar kezdeni az életével, és talál-e magának társakat a terveihez.

Olyan kérdések ezek, melyekre nem kell ugyan azonnal választ adni, évek állnak rendelkezésére önmaga kialakításához, a fiatal mégis joggal érzi, hogy az óra ketyeg: előbb-utóbb számon kérik rajta e feladatokat. Valódi krízishelyzetről van tehát szó: a kamasz sürgető, nagy feladatok előtt áll, de fogalma sincs, hogyan kezdjen nekik, hiszen az új szerepekhez új megküzdési módokat is kell találnia az elavulttá váló gyermeki működésmódok helyett.

Először is, fokozatosan le kell válnia szüleiről, érzelmileg és praktikusan egyaránt. Ahogy önállósodik,(szellemi értelemben is) egyre távolabb merészkedik szüleitől. Ha a szülő beszélgetne, beleszólna a gyerek ügyeibe, goromba elutasítás a része. Ha azonban békén hagyja, a kamasz utánamegy és addig provokálja a nézeteivel, terveivel, amíg összeütközésbe (tehát kapcsolatba) nem kerülnek. Muszáj, hogy mindenről más véleménye legyen, mint a szüleinek, hiszen így lesz ő önálló személy. Ugyanakkor levert és magányos, mert őt senki nem érti meg. A gyászhoz hasonló, depresszió közeli állapot ez, hiszen a serdülőnek -el kell veszítenie, hagynia kell elmúlni azt a gyermeki személyiséget, aki ő maga korábban volt, hogy lélekben csak azt őrizze tovább, azt menekítse át a felnőttkorba, ami a gyermeki énből továbbvihető.

Ez a változás eközben persze a mulandóság és a halálhoz való viszony kérdését is felveti. Innen a szomorúság, visszahúzódás, melankólia. A veszélyek keresése és a felelőtlen vagánykodás hátterében meglepő módon ugyanez a szorongás állhat, csak saját maga ellentétébe fordítva. A kamasz sérthetetlennek, végtelenül erősnek és örökéletűnek szeretné hinni magát, ezért eszerint cselekszik. A test és a fizikai teljesítmény határainak próbálgatása ugyanakkor (akár tetoválásról, akár alvás nélkül töltött napokról vagy ejtőernyős ugrásról legyen is szó,) az Én erejének, autonómiájának próbálgatása is egyben.

A botrányos kinézet hátterében az egyediségre való törekvésen túl állhat az a vágy is, hogy végre teljes egészében birtokba vegye saját, immáron szexuálisan is érett, felnőtt testét. Miközben otthon szégyenlős lesz és gondosan magára zárja a fürdőszoba ajtót, ha társaságba megy, meglepően feltűnő és keveset eltakaró ruhát választ. A serdülő szülője gyakran aggódik gyermeke álhatatlansága, csapongó irrealitása miatt is. Egyik nap még űrhajós szeretne lenni csemetéje, másnap már filmszínész vagy énekes, de ezekre a hivatásokra leginkább csak a heverőn ábrándozva készülődik. Pedig a felnőtt szerepek fantáziában való próbálgatása nem teljesen meddő, terméketlen tevékenység. A fiatal beburkolja magát a grandiózus fantáziák ködébe, és egy ideig még nem arra van szüksége, hogy mi ezt a védelmet a realitás nevében szétfújjuk. Ne nevessük ki, ne vitatkozzunk vele komolyan, az is elég, ha egy-egy újabb terv hallatán kissé kétkedően hümmögünk! A serdülők útkeresése, mely néha túlzásokba, néha melankóliába vagy vakvágányra viszi őket, nekik legalább annyira nehéz.

Nekik legalább annyi okuk van ebben az időszakban félni, szorongani, indulatba jönni, mint a környezetükben élő felnőtteknek. Ha ezt tudjuk, talán nagyobb hasznukra lehetünk és könnyebben is viseljük el őket. (he)