A visszahúzódó magatartásnak részben genetikai okai vannak, s a félénk gyerekek nem igazodnak ki jól a környezetükben élők arcvonásain, nem tudják megfelelően értelmezni az emberi arcon az öröm, illetve a harag megnyilvánulásait – állapították meg olasz kutatók.
Magatartási rendellenességek
A szégyenlős, visszahúzódó kisgyerek rendre képtelen értelmezni a szociális szempontból lényeges megnyilvánulásokat, s ez a hiányosság számos negatív élményt hoz számukra életük későbbi szakaszában – állítja tanulmányában Marco Battaglia olasz pszichiáter, a milánói San Raffaele tudományos kutató intézet munkatársa, akinek írását az amerikai Archives of General Psychiátry című folyóirat idézte.
Ez a hiányzó, fontos információ vezet a továbbiakban azokhoz a magatartási rendellenességekhez, illetve szociális fóbiákhoz, amelyeket a visszahúzódó kisgyermekek felnőtté válásuk során, illetve utána átélnek – írta Battaglia.
Az olasz kutató és munkacsoportja nyolc-kilencéves kisgyerekeket vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy a félénk gyermek a neki mutatott fényképeken nem tudja megkülönböztetni egymástól, s ezáltal nem képes értelmezni az öröm, a harag, illetve a közöny mimikai jeleit.
A fotók értelmezése közben a gyermekek agyához kapcsolt elektródák csökkent aktivitást mutattak az agynak a környezetben tapasztalható érzelmekre adott reakciókat szabályozó területén. A későbbi laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták egy olyan génmutáció jelenlétét az érintett gyerekek szervezetében, amely csökkenti az érzelmi reakciókért felelős hormon, a szerotonin hatását. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.